Mint minden évben, idén is újára indul a Bocskai István fejedelem tiszteletére szerveződött zarándoklat, melynek legtávolabbi helyszíne Gyulafehérvár, a nagyságos fejedelem nyugvóhelye.
A hajdúnánási önkormányzat szervezésében a hétvégén lebonyolítandó úthoz csatlakoznak a hajdúvárosok – Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Vámospércs, Berettyóújfalu, Derecske – képviselői, de részt vesz a megyei önkormányzat két alelnöke is. A zarándoklat első állomása Kolozsvár, a Sapientia Egyetem, melynek épületében látta meg a napvilágot Bocskai István. A küldöttséget fogadják az egyetem vezetői, akikkel közösen megkoszorúzzák Bocskai mellszobrát, illetve az épület külső falán elhelyezett domborműves emléktáblát.
Innen az út Gyulafehérvárra vezet, ahol a római katolikus székesegyházban a helyiek és a vendégek méltatják a fejedelem életútját, s Kátai Zoltán énekmondó ajándékműsorát hallgathatják meg. Vasárnap reggel megállnak Nagyenyeden, ahol az 1849, január 8-i genocídium emlékére emelt táblát koszorúzzák meg. Utolsó állomásként a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre vezet az út, ahol az egyetem vezetőivel való találkozó és emlékműsor után megkoszorúzzák Bocskai domborműves emléktábláját.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella










Hozzászólások