Csaknem 300 ezer forintot vittek el tőle. A rendőrök mindhárom elkövetőt elfogták.
Fiatalok fenyegettek meg és raboltak ki egy 80 éves férfit Hajdúböszörményben– olvasható a police.hu. Mint írják,
három kapucnis, maszkos alak ugrott be egy hajdúböszörményi ingatlan kerítésén február 2-án este. Kopogtatásukra kinyitotta az ajtót a 80 éves tulajdonos, akit azonnal belöktek a házba és pénzt követeltek tőle. Az idős férfi 300 ezer forint készpénzt adott át támadóinak, akik ezt követően sietve távoztak az ingatlanból.
A rendőrök még aznap azonosítottak két fiatalkorú fiút, valamint egy 21 éves férfit, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. Az egyik fiatalt,
egy 16 éves helyi lakost pár órán belül elfogták az egyenruhások, két társával szemben pedig elfogatóparancsot adtak ki a nyomozók.
A 17 éves fiút Hajdúböszörményben február 11-én a helyi rendőrök, a 21 éves elkövetőt pedig két nappal később Debrecenben a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el. A nyomozók a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság csoportosan, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.










Hozzászólások