Igénytelenség, trehányság és bűz Debrecen belvárosi lépcsőházából

Elnézést, hogy levelemmel zavarom önöket, de az az élethelyzet, amibe sorozatosan kerülünk, egyszerűen felháborító, megalázó és visszataszító. Rövid történetünk annyi, hogy egy viszonylag rendezett belvárosi tízemeletes házban élünk már hosszú évek óta. A lakóközösség összetételét tekintve teljesen viselhető, nincsenek cigányok, sok az idős, nyugdíjas ember, és persze sok az albérlő is, akikkel alapvetően nincs gond, leszámítva, hogy láthatóan nem szívügyük közös érdekünk, a viszonylagos tisztaság.

Az elmúlt időszakban igen rossz irányú változásokat tapasztalok, olyasmit, amit eddig nem. Kezdjük talán azzal, hogy egy őslakó vénasszony tucatnyi macskája miatt iszonyatos bűz terjeng éjjel és nappal a házban. Nem takarít, nem tisztálkodik, ha begurul egy macskára a sokból, akkor azt simán kivágja az ablakból, a sokadik emeletről a járőkelőkre. Azon az oldalon, ahol ő lakik, a többi lakó számára fogalomként szűnt meg a szellőztetés, elviselhetetlen a bűz. Járt itt már mindenki, rendőrök, önkormányzat, állatvédők, de láthatóan rendben találtak mindent, merthogy semmi változás nincs az ügyben: ő bűzölög, mi meg szagoljuk. Mindezt úgy, hogy az öreglány évek óta semmilyen rezsit nem fizet.

A mellékelt fotókon látott probléma számomra még ettől is elkeserítőbb. A fotókon az egyik emelet szemétledobóját látják. Sorozatos az a probléma, hogy egyesek a pizzás dobozokat összehajtás, összegyűrés nélkül teszik be, a cső viszont ettől eldugul, abban az időben, amikor ezt a ledobót építették, a pizza még ismeretlen fogalom volt Magyarországon. Ezúttal redőny, reluxa, esernyő látható az eldugult csőben. Használni lehetetlen, ráadásul fölötte már több emeletnyi szemét vár a szabadulásra, elképesztő a bűz a melegben. Egyszerűen nem értem. Józan parasztival azt gondolom, hogy közös érdeke egy háznak, egy közösségnek, hogy ne toljunk ki a másikkal, vagy ha mégis sikerül véletlenül, akkor próbáljunk meg tenni valamit a hiba elhárítása érdekében. Itt erről szó nincs. Mi több, láthatóan sokan még arra is lusták, hogy egy-két emeletet lejjebb menjenek a szemetükkel, és onnan dobják le. Nem, leteszik simán a földre a mocskukat.

Végezetül, csak annyit, hogy végtelenül elszomorítónak tartom a helyzetet, az irányt, a "trendet". Ezeket az "emberi" megmozdulásokat látva gondolkodom el azon, hogy, ha a társadalmi együttélés legelemibb szabályait sem alkalmazzuk egy viszonylag szűk közösségben, akkor vajon mit várunk a társadalomtól, a jövő generációtól, és az emberektől.

Problémám valószínűleg egyedi, mégis kérem, ha levelem közlésre érdemesnek tartják, akkor osszák meg olvasóikkal történetünket, hátha van valami tanulsága is soraimnak.