Debrecen városát érte az a megtiszteltetés, hogy Budapesten kívül az országban egyedül itt rendezték meg 2023. májusának végén az Imázsia Kínai Filmnapokat. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében, a budapesti Uránia mozi mellett a debreceni Apolló moziban és a Debreceni Egyetem Konfuciusz Intézetében zajló eseménysorozat díszvendége az a Xie Fei filmrendező volt, akinek Debrecenben május 27-én este két filmjét is megtekinthette a közönség. A Lelkek tava és a Fekete paripa egyként angol és magyar felirattal, digitálisan felújítva érkezett meg a magyar közönséghez. A Lelkek tava című film vetítésén és az azt követő beszélgetésen jártunk.
Mielőtt megkezdődött volna az 1993-ban, tehát épp harminc éve Arany Medve-díjjal jutalmazott Lelkek tava című, digitálisan felújított film vetítése, az Apolló mozi közönségét Váradi Viktória, a Károli Gáspár Református Egyetem Kínai Tanszékének adjunktusa köszöntötte, aki nem mással, mint a film rendezőjével, Xie Fei-vel látogatott el a cívisvárosba.
A rendező megköszönte mind az Apolló mozinak, mind pedig a Debreceni Egyetem Konfucius Intézetének a meghívást, és külön köszöntötte az erre az alkalomra a Miskolci Egyetemről a cívisvárosba látogató tanár kollégáit is. Egyben jó szórakozást kívánt minden jelenlévőnek a filmjeihez.
Nos, a Lelkek tava című filmet látva klasszikus értelemben vett szórakozásról nyilván nem beszélhetünk.
Megrázó, fájdalmas ugyanis ez a történet, amely egy, a szakmájában, a szezámmagolaj-készítésben rendkívül sikeres, ám a magánéletében borzasztóan boldogtalan asszony, Xiang (Gaowa Siqin) történetét meséli el – és rajta keresztül, az ő sorsának tükrében a menye nem kevésbé hányattatott életét is láttatja.
Olyat, hogy valaki szerencsés és boldog a szakmájában, miközben a magánélete gyötrelmesen alakul, sokszor tapasztalhattunk már – regényben és filmben, meg persze magában az életben is. Mindennek láttatása azért unikális Xie Fei filmjében, mert Xiang asszony majd a menye sorsát látva azt érezzük: ez egy ördögi kör, amiből a falusi környezetben élő, a nagyvárosok vívmányaitól minden szempontból elzárt települések asszonyai egyszerűen képtelenek kitörni.
Mintha a férjhez menés és a gyerekszülés „kötelessége” – nem pedig normál esetben a boldogsága – olyannyira determinált lenne, hogy minderre ellenpéldát volna nehéz találni.
A szegény családokban nevelkedő lányokat itt ugyanis hamar – Xiang esetében hét évesen(!) – odaígérik egy jobb családból származó fiatalembernek, hogy ezzel a lány családja némi pénzhez jusson. Így kerül Xiang is a férje mellé – aki, mire a filmben találkozunk vele, nemcsak, hogy alkoholista, de sűrűn meg is erőszakolja a feleségét. S akitől – nyilván épp egy ilyen erőszak következményeként – egy súlyosan fogyatékos, epilepsziás fiú, Dunzi született. Aki már huszonkét éves, feleséget kéne neki szerezni, de hát kinek kéne egy ilyen „bolond” fiú?
Xiang szívfájdalmát azonban még tovább tetézi, hogy húsz éve szeretője van – a munkatársa, Ren (Baoguo Chen) személyében –, aki épp szakítani próbál vele. S van egy lánya, akiről csak sejtjük, hogy talán nem is Xiang részeges férjétől, hanem épp a szeretőjétől van.
Ez utóbbit azonban valóban csak sejtjük, s a filmnek épp ez az egyik nagy érdeme:
kevés szóval sok mindent elárul ugyan, mégis sok mindent homályban hagy.
Például azt is homályban hagyja, hogy egy fiatal lány, Huanhuan (Yujuan Wu) vajon miért vállalkozik mégis arra, hogy a fogyatékos fiú felesége legyen? Őt is a családja kényszeríti? Vagy esetleg van benne némi romantikus elképzelés arra nézvést, hogy ő majd megváltoztatja a beteg fiút, hogy őmellette elmaradnak a férje epilepsziás rohamai, és a házasélettől egy csapásra normálissá válik?
Mindezt a film nem árulja el, hanem ránk bízza a kikövetkeztetését. A lényeg ugyanis a végkifejlet: amikor kiderül, hogy Huanhuan élete sem sikerül úgy, ahogy szerette volna, hiszen a férje nemhogy meggyógyulna, de fojtogatáson és harapásokon kívül semmire sem képes, mindeközben Huanhuan lesz az egyetlen, akinek az anyósa titkait is őriznie kell. Kell? Erős szó. A kérdés, hogy megőrzi-e? Hogy lojális-e az anyósával? S benne tud-e maradni a beteg fiúval való házasságában?
Miközben ott van a közelükben a tó, a „lelkek tava”, ami – tudjuk meg egy legendából – nem egy, nem két szerencsétlen, öngyilkos lány és asszony sírjává vált már. A víz mint a feledésre – és egyáltalán – az élet megszüntetésére alkalmas közeg végig ott kísérti a főszereplő nőket, ami nagyon erősen hozzájárul a film nyugtalanító atmoszférájához.
Ahhoz, hogy tényleg ne tudjunk szórakozni, sokkal inkább szorongjunk a látottak befogadása közben.
Nem véletlen, hogy a film annak idején, harminc éve a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat nyert.
Viszont egyértelműen időtálló alkotás.
Úgy vélem, ha ma indulna egy nemzetközi megmérettetésen, a digitális felújítása mellett a mai is rendkívül hatásos – és sajnos ma is aktuális – mondanivalója miatt biztosan ott lenne a díjazott alkotások között.
Gyürky Katalin
Hozzászólások