Szeptember 30-án sajtótájékoztatón mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.
A Kodály Filharmonikusok 2023/2024-es centenáriumi évada kapcsán Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a klasszikus zenének történelmi jelenléte van Debrecenben, így az idei évad gazdagon összeállított programkínálata is ennek az örökségnek a folytatása és építése.
A sajtótájékoztatón jelen volt Laskay Edit, a komolyzene utánpótlását biztosító Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola – AMI, a legendás hírű debreceni Zenede igazgatója.
Az évadról, valamint a Vajda 75 – Smetana 200 című, október 8-i hangversenyről Somogyi Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója, a koncert karmestere beszélt. Az egyik legjelentősebb magyar komponista, Vajda János Kossuth-díjas zeneszerzőnk 75. születésnapját Debrecenben ünnepli, melyre már most hatalmas az érdeklődés a közönség soraiból.
A Kodály Kórus 2024/2025-ös évadának programjáról és terveiről Kocsis-Holper Zoltán, a kórus vezető karnagya számolt be, kiemelte: a kórus bérletes és bérleten kívüli koncertjeit is egyre többen látogatják, a kóruszene ereje teljében van Debrecenben, amit a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny sikere is méltó módon visszaigazolt.
A Kodály Filharmónia sokrétű, izgalmas kalandozásra hívja a debreceni zeneszerető közönséget az intim hangulatú kamarazenekari koncertektől a kóruskoncerteken át egészen a nagyzenekari koncertekig, oratóriumokig, a bérletek október 8-ig vásárolhatók meg, immár korlátozott számban.
Forrás: Kodály Filharmónia Debrecen










Hozzászólások