Egy irodalmi alkotás keletkezéstörténete mindig izgalmas. Pláne akkor, ha a világirodalom egyik remekművéről, színházi vonatkozásban pedig mindmáig az egyik legtöbbet játszott darabról van szó. Ezt a kettőt – azaz az irodalmi mű, a Cyrano de Bergerac keletkezésének lehetséges körülményeit és a színpadra adaptálása lehetőségeit ― ötvözi Alexis Michalik tollából az az Edmond című darab, amelynek magyarországi ősbemutatóját a Csokonai Színház Keszég László rendezésében vállalta magára.
Michalik darabjában 1895-ben, Párizsban járunk. Ekkor igyekszik megalkotni a 17. században élt költőnek, filozófusnak és kardforgatónak, Hercule Savinien de Cyrano de Bergeracnak emléket állító művét az eddig főleg a bukásairól híres fiatal szerző, Edmond Rostand. Cyrano életeseményeinek megörökítését magának Edmondnak a magánélete ihleti: Edmond színész barátja, Léo szerelmes a szépséges Jeanne-ba, de szerelmi érzéseit képtelen a hölgyhöz méltó módon szavakba önteni. Így helyette a lánynak címzett szerelmes leveleket az épp alkotói válságban szenvedő, de az ünnepelt színésznő, Sarah Bernhardt nógatására záros határidőn belül egy új művel előállni kénytelen tollforgató, Edmond írja meg.
Ez a furcsa „szerelmi háromszög” lesz a szerző múzsája: ez adja az alapötletét a Cyrano – Roxane ― Christian háromszögnek, az azóta halhatatlanná vált mű érzelmi alapkonfliktusának.
A hosszas darabismertetőt ezúttal azért éreztem fontosnak, hogy ezzel is érzékeltessem: sem a rendezőnek, sem a darabban szereplő színészeknek nincs könnyű dolguk, amikor ezt a legalább két, de egymással szorosan összefüggő szálon futó Alexis Michalik-művet igyekszenek színre vinni.
Az ugyanis ebben az esetben alap ― s így ezzel még nem is mondtunk semmit ―, hogy az adaptáció során a klasszikus „színház a színházban”-szituációba kerülünk bele. Hiszen felvonásról felvonásra a Jeanne – Léo – Edmond háromszög ihlette darabot a Csata Zsolt által fergetegesen alakított Edmond a híres színész, Coquelin (Bakota Árpád) és társulata számára írja, azaz minden egyes felvonás elkészültekor színpadi próbák zajlanak előttünk, a színházban.
Keszég László rendezésében azonban azon túl, hogy Edmond élete, készülő irodalmi műve és a színház találkozik, az élet, az irodalom és a teátrum „szentháromsága” tárul elénk, az egész adaptációt a kettőződések, kettősségek övezik.
Nemcsak arról van szó, hogy két szerelmi háromszöget látunk, s nemcsak arról van szó, hogy mindezt „dupla” színházban kapjuk meg, hanem arról, hogy a szereposztások nagy többsége kettős. A kiváló Kubik Anna egyfelől Sarah Bernhardtot, másfelől egy, ezzel teljesen ellentétes karaktert, a kotnyeles súgót, Cécile-t alakítja. A színésznő a nagyvilági dáma, sőt, díva szerepét levetve pillanatok alatt képes átváltozni a cserfes, összegubancolódott kötésével a kezében a színházban uralkodó kacifántos viszonyokat tükröző „minden lében kanál” öregasszonnyá, aki azonban, ha jól figyelünk, a színházról mind közül a legtöbbet tudja, még azt is, hogy az még a halált is túléli, még azon is túlmutat… Garay Nagy Tamás az akarnok befektető, Marcel mellett a korszak nagy drámaíróját, Feydeaut is megképzi. S belőle mintha kapásból kettő volna, hiszen a szintén befektetető Courteline (Dánielfy Zsolt) habitusban ― és a jelmezének köszönhetően ― kinézetben is a kiköpött mása. Újhelyi Kinga remeklését pedig a kihívó és vagány felszolgáló megformálása mellett annak a Mariának a szerepében is láthatjuk, aki egyébként prostituáltból színésznővé avanzsálva hihetetlen ripacssággal, de annál nagyobb magabiztossággal és elvárásokkal tekint Roxane szerepére.
A szintén bevett színházi szokás, a kettős szereposztás azonban épp Maria kapcsán nyer itt új értelmet: hisz Roxane-t alakítva Maria megsérül, s a helyére az öltöztetőnője, az a bizonyos Jeanne (Hajdu Imelda) ugrik be a premieren. S ezzel a színház és az élet határai végképp és teljesen elmosódnak. A színházba ekkor már nemcsak Edmond, Léo és Jeanne magánélete miatt kerül be az élet, hanem a színház is belemászik a magánéletbe, amikor a civil Jeanne-t színészkedésre kényszeríti. Aki persze sokkal természetesebben alakítja Roxane-t, mint Maria, épp azért, mert az életében megélteket játssza.
És a színház és az élet összefolyása, összeolvadása felett, mellett végig ott asszisztál az irodalom, a készülő Edmond Rostand-darab a később halhatatlanná váló soraival.
A Michalik-mű egyik nagy érdeme, hogy épp azt és annyit vesz át a Cyranóból, amennyi a nézők részéről a klasszikus szöveg felismeréséhez és a szálak követéséhez szükséges. Elhangzik az orr-monológ, megkapjuk a híres erkélyjelenetet, a füstben úszó csatát, a párbaj-jelenetet. Az azonban, hogy Michalik a Cyrano mára „száraznak”, súlytalannak tűnő mondataiból is átvesz párat, ismét az élet és a színház összeolvadásával van összefüggésben. A „rossz” mondatokat itt ugyanis a „rossznak” kikiáltott színésznek (Gelányi Bence) kell elmondania, aki, mivel Coquelin fia, egy ideig védve van a kritikáktól. De a befektetők fellázadnak a színész botrányos teljesítménye miatt, és ennek jobbá tétele érdekében bedobják a mély vízbe, azaz a színház burkából a nagybetűs életbe, egy prostituált karjaiba. Miközben Léo (Kiss Gergely Máté) az eddigieknél is eklatánsabb példája a színház és az élet egymásba olvadásának, hisz színészként a színpadon, Edmond darabjában saját magát, magánéleti karakterét kell alakítania Christian szerepében.
Mindez azonban nem mehetne végbe, és a szemünk láttára születő Edmond-mű végül nem kerülhetne fel a színpadra, ha ezt nem segítené Keszég adaptációjában az a majd’ tíz, „kisegítő” szerep, amelyek mindegyikében Vranyecz Artúr szó szerint tündököl. Nem valósulhatna meg Edmond felesége, Rose kitartó és állhatatos szerelme nélkül (Mészáros Ibolya remeklése), és a színházi „mindenes”, Lucien jelenléte nélkül (Edelényi Vivien), akinek hiányában, azt érezzük, hogy menten összedőlne a színház. Mind a párizsi, mind pedig a debreceni.
Az alkotók:
- Edmond: Csata Zsolt
- Rose: Mészáros Ibolya
- Sarah Bernhardt, Cécile, a súgó: Kubik Anna
- Coquelin: Bakota Árpád
- Léo: Kiss Gergely Máté
- Jeanne: Hajdu Imelda
- Feydeau / Marcel: Garay Nagy Tamás
- Courteline / Ange: Dánielfy Zsolt Jászai-díjas
- Maria / Felszolgálónő: Újhelyi Kinga
- Narrátor / Honoré és minden más apró szerep (Színházigazgató, vasutas, kocsis, Anton Pavlovics Csehov, Maurice-fiatal zenész, végrehajtó, Tolakodó (A Cyranoban): Vranyecz Artúr
- Louis / egy vendég /színházi szabó /szállodaportás: Gelányi Bence
- Jacqueline / Lucien / Suzon: Edelényi Vivien
- Díszlettervező: Árvai György
- Jelmeztervező: Szűcs Edit
- Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
- Zeneszerző: Márkos Albert
- Dramaturg: Enyedi Éva
Rendező: Keszég László
Gyürky Katalin
Hozzászólások