A 2018. június 8-a és 10-e között huszonhetedik alkalommal megrendezendő Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválnak immár nyolcadjára Debrecen városa ad otthont. Az eseményről a szervezők május 30-án a Vojtina Bábszínházban beharangozó sajtótájékoztatót tartottak.
A sajtónyilvános eseményt Debrecen városa részéről – amely ugyanolyan szívügyének érzi a fesztivált, mint a Vojtina Bábszínház, a Csokonai Színház vagy a MODEM – a kultúráért felelős alpolgármester, Komolay Szabolcs nyitotta meg, aki hangsúlyozta: a közelgő háromnapos rendezvény esetében nem csupán színjátszó találkozóról, hanem ünnepről beszélhetünk, hiszen határon innen és túl négyszázötven gyerek és velük kilencvennyolc pedagógus érkezik Debrecenbe, hogy az idei tanév során alkotott színpadi produkcióikat megmutassák. S nemcsak ünnep, hanem misszió is a fesztivál, hiszen az alpolgármester szerint a színjátszás – a gyermekkori színjátszás különösen – olyan személyiségfejlesztő, a személyiséget kiteljesítő elfoglaltság, amely szabadon gondolkodó, kreatív emberek sokaságát „képezi”. Komolay Szabolcs kiemelte, hogy megint egy olyan eseménysorozatról van szó, melynek kapcsán Debrecen gyakorlatilag minden kulturális intézménye összefogott, hiszen a szervező Vojtina Bábszínházon kívül lesznek programok és előadások a Szabadtéri Színpadon, a MODEM-ben, a Kossuth téren, a Hajdú Táncegyüttes székházában is. A fesztiválhoz pedig az első napon, azaz június 8-án egy társművészeti konferencia is járul, ahol a neves, szakmájukban elismert előadók a művészeti nevelés kérdéseit feszegetve például a felelősségről, illetve az egyén és a közösség viszonyáról is szót ejtenek.
A sajtótájékoztatón Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője nem csak a saját teátruma képviseletében volt jelen, hanem a rendezvényt támogató Drámapedagógiai Társaság tagjaként is, és a társaságnak a sajtótájékoztatón részt venni nem tudó elnöke, Kaposi László nevében is felszólalt. Az elnököt idézte, amikor erről a közelgő júniusi három napról úgy beszélt, mint aminek a derűről, az örömről az egymásra figyelésről kell szólnia. Mégpedig azért, mert az itt fellépő harmincegy gyermekcsoport nem versengeni, nem megmérettetni jön, „csak” bemutatni, amit alkotott. Ennek ellenére Dr. Lukovszki Judit egyetemi docens, Asbóth Anikó színházigazgató és Uray Péter koreográfus személyében egy szakmai zsűri mégis követni fogja az előadásokat, s szakmai beszélgetéseket fog folytatni az alkotókkal, de sorrendet természetesen nem állít fel a produkciók között. Láposi Terka hangsúlyozta: ahhoz, hogy épp ez a harmincegy csoport érkezhessen a fesztiválra, hat helyen volt regionális verseny, ahol a legjobbakat kiválasztották. Ebben az évben Budapesten, Balassagyarmaton, Keszthelyen, Kisvárdán, Pécsett és Szegeden tartottak ilyen előválogatókat, melyek közül a művészeti vezető a kisvárdai regionális verseny zsűrijében volt jelen. S ami még mindezek mellett rendkívül fontos, hogy a fesztivál nemzetközi, hiszen a harmincegy csoport közül huszonöt hazai, a fennmaradó hat Felvidékről, Erdélyből, a Muravidékről és a Vajdaságból érkezik.
Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója egy személyes élménnyel kezdte a felszólalását: annak idején a Vojtina Bábszínház is az amatőr létből indult útjára, így az igazgató asszony nagyon fontosnak tartja a gyermekek művészeti nevelése szempontjából ezeket a helyi, iskolai szinten működő színjátszó köröket, csoportokat. A közösségeket, amelyek óriási személyiségformáló erővel bírnak, azt a közösségi színházat és színházcsinálást, amelynek most minden szegmense jelen lesz a konferencián és a fesztiválon. Olyannyira, hogy egy, az egész várost érintő közösségi játék is lesz június 10-én délelőtt a Kossuth téren. Asbóth Anikó ezt a háromnapos rendezvényt ugyanakkor a szakmai fejlődés szempontjából különleges lehetőségnek tartja a pedagógusok és drámapedagógusok számára is. S hogy mennyire az egész város részvételével valósul meg ez a program, azt az is mutatja, hogy június 8-án este a Vojtina Bábszínház egyik rendkívül kedvelt előadást, A só című produkciót a Szabadtéri Színpadon lehet majd 20 óra 30 perctől megtekinteni.
Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője mindezen információkhoz még azt tartotta fontosnak hozzáfűzni, hogy azokra a bizonyos regionális versenyekre kétszáz feletti csoport, megközelítőleg négyszáz gyermek jelentkezett. Ami óriási szám, s azt mutatja, hogy nagyhatalom vagyunk a színházpedagógiában országosan is, Debrecen pedig különösen, hiszen, ahogyan ez a közelgő háromnapos program is mutatja, ez az a város, ahol a különböző kulturális intézmények tényleg kart karba öltve tudnak kiállni ezért a nemes, a gyermekek fejlődését rendkívüli mértékben fejlesztő művészeti ágért.
A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a műhelykonferencia mindenki számára nyitott és ingyenes, azonban a foglalkozások létszámkorlátozottak, ezért az azokon való részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a Vojtina Bábszínház honlapján június 5-én 16 óráig várják, de a regisztráció sorrendje dönt majd arról, hogy kik vehetnek részt az egyes programokon.










Hozzászólások