Oroszlányban szerepelt a már biztos rájátszás-szereplő DEAC kosárhada szombaton este.
Pethő Ákos tanítványai mindenképpen győzni szerettek volna a Dunántúlon, hiszen egy esetleges diadallal pályaelőnyből indíthatta volna a negyeddöntőt.
Az első felvonásban meglehetősen magabiztosan kezdett a Debreceni Egyetem alakulata. Vendégoldalon Kyan Anderson állt övéi élére, ám a vendéglátók a negyed derekától zárkózni kezdtek, mígnem a vezetést is megszerezték. Büntetőkkel végül sikerült a Debrecennek egyenlítenie. Tíz perc után 22-22 állt az eredményjelzőn. A második csörtét újfent a cívisvárosiak kezdték jobban, egy perc elegendő volt egy 5-0-s rohamhoz. A játékrészben Djordje Drenovac is meglehetősen szorgoskodott a palánk közelében, ez pedig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a nagyszünetre már jelentős legyen a Debrecen előnye: 40-51.
A harmadik negyed viszonylag gyenge dobóformát és szoros csatározást hozott. Sok triplakísérlet kimaradt, míg a lepattanójáték nem volt a hajdúságiak erőssége. Az OSE jó perceket fogott ki, zárkózott, 61-64-el jött a záró etap. Danilo Osztojics lépett színre, noha sok technikai baki mégis megbosszulta magát a vendégeknél. A hajrában vált igazán kiélezetté a csata, amikor aztán ismét robbantottak a fekete-fehérek. Az utolsó perchez érkezve eldőlt minden: nem tudta fáradtságát leküzdeni az Oroszlány, 76-83-ra diadalmaskodott a Debreceni Egyetem legényhada.
Ezzel a győzelemmel, valamint a Kecskemét hazai sikerével a Zete ellen pedig negyedik helyen, pályaelőnyből indulhat neki a rájátszásnak Pethő Ákos és legénysége.










Hozzászólások