A DVSC labdarúgócsapata is csatlakozott a szeptember 7-én rendezendő Futball Éjszakája elnevezésű országos rendezvényhez.
A Nagyerdei Stadionban sorra kerülő programok pénteken már délután öt órától stadiontúrával kezdődnek, majd Xbox-bajnokság, teqball, darts, asztaltenisz és 11-es rúgó bajnokság is várja az érdeklődőket. Fél nyolctól a Wyrfarkas együttes zenél Dombi Tibivel és Sándor Tamással az élen, melyet nyolc órától a DVSC jelenlegi keretének egymás közti meccse követ. A pirosakat Tőzsér Dániel, míg a fehéreket Mészáros Norbert vezeti majd.
A találkozó félidejében a Loki 2018/2019-es csapatfotója készül el, melyen a szurkolók is szerepelhetnek! A házi bajnokit követően 9 órától a DVSC-Arad öregfiúk összecsapás következik, ahol az ezredforduló debreceni klasszisai a BL-csoportkört is megjárt erdélyi kiválóságokkal csapnak össze.
A pénteki, színes esemény 500 forintos támogatói jeggyel tekinthető meg, melynek bevételéből a klub a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt kívánja támogatni.










Hozzászólások