Tovább építi a két település testvérvárosi kapcsolatát.
Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, idén tavasszal több külföldi rendezvényen is képviselteti magát a debreceni kultúra. Az egyik ilyen helyszín Debrecen testvérvárosa, Nagyvárad lesz, ahol a jubiláló Festum Varadinum-on is részt vesz Debrecen igen színes programkínálattal.
Puskás István Debrecen alpolgármestere az esemény mai, debreceni beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta,
a kulturális fesztivál ékköve a Debrecen és Nagyvárad közötti együttműködésnek.
Hozzátette: az utóbbi időben Nagyvárad többször képviseltette magát városunkban, például a magyar kultúra napján, vagy a nemrég nagy sikerrel debütáló Made in Debrecen rendezvényen.
Kapcsolódó cikkünk. Olvasta már?
Szabó Ödön, a Festum Varadinum főszervezője az eseményen elmondta,
több mint 200 program várja az érdeklődőket idén, ráadásul új rendezvénytereket is bevontak a szervezésbe. Ilyen lesz például a Léda-ház, mely elsőként nyitja meg kapuit a közönségnek. A rendezvény másik különlegessége, hogy 15 kötetet mutatnak be a fesztivál ideje alatt, Szilágyi Áron olimpikon is részt vesz az esemény sportnapján, diákolimpiát szerveznek, valamint szabadtéri koncertekkel színesítik a műhelybeszélgetések és előadások sorát.
A főszervező kiemelte azt is, hogy eddig Nagyvárad jött Debrecenbe, remélik, hogy most fordítanak a szokásokon és egy kölcsönös szereplésen alapuló hagyományt teremtenek meg.
Az eseményen jelen volt Meleg Vilmos, a Festum Varadinum Alapítvány kuratóriumának elnöke is, aki elmondta, hogy
Debrecen akkor vonult be Nagyvárad életébe, amikor a cívisváros elvitte a virágkarnevál hangulatát a városba. Azóta egyre több debreceni kapcsolódási pontja van Nagyváradnak.
Hozzátetette: noha Nagyváradon jelenleg a lakosság 30%-a magyar, a rendezvényt sikerült magyar fesztiválként megőrizni, mely annak a jegyyében szerveződik meg minden évben, hogy
a múltunk kötelez a jövőnk építésére.
Bódor Edit, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala egyházügyi referense részletezte a program cívisvárosi érdekeltségét.
- Május 15-én a város becsatlakozik a Szent László zarándokútba, busz indul Debrecenből.
- Folytatódik a nagysikerű Szólj be a papnak sorozat,a Menni vagy nem menni? témával.
- Bemutatkozik a debreceni cívis házak gazdag történelme is 16 egykori lakó történetén keresztül.
- Május 18-án a Made in Debrecen három csapata fog fellépni a fesztiválon,
- míg május 19-én az Alföld-folyóirat fog bemutatkozni Herczeg Ákos: Visszatérés a nyelvbe kötetén keresztül.
- Május 21-e a nagy egymásra találások napja lesz, hiszen a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum és a debreceni Ady Endre Gimnázium ismerkedhet meg egymással,
- de a Kodály Filharmónia is fellép az eseményenidén.
Az idén 30 éves rendezvény május 15-29. között várja a látogatókat, nem csupán Nagyváradról és környékéről, de Debrecenből is. A programok többsége ingyenes, de van, ami regisztrációhoz kötött.
A teljes programkínálat IDE kattintva olvasható.
Hozzászólások