Nagy érdeklődéssel várták a vendégek a találkozást Csutka Istvánnal vagy, ahogy a debreceniek hívják őt, Csutival, a Csokonai Színház egykori igazgatójával, aki a Páholy Lakásszínházban látogatott novemberben. Az utóbbi időben azonban a Camino Steve név ragadt rá, ugyanis a színházi közegtől eltávolodva a világot habzsolva izgalmas utakat járt be. Tapasztalatokból nem szűkölködik, felfedezéseiről szerényen, de büszkén számolt be Végh Veronikával, a Páholy Lakásszínház produkciós vezetőjével folytatott beszélgetése során. Csutka István első magyarként teljesítette idén az Appalachian Trail-t, illetve a Pacific Crest Trailnek a Mojave sivatagon átívelő szakaszát, így összesen 4970 km-t gyalogolt végig hátizsákkal az amerikai vadonban. Az utazó az élet kínálta lehetőségekről osztotta meg gondolatait lapunkkal.
Színművészet, kommunikációs- és marketingszakember, motivációs előadó, utazó blogger: csak néhány kompetencia a sok közül, amiben jártas vagy. Mire fókuszálsz most leginkább?
Csutka István: Kommunikációval és válságmenedzsmenttel foglalkozom, illetve az utazással. A hosszú távú túrákkal kapcsolatban kidolgoztam egy hárommodulos képzési rendszert. Látom, hogy egyre több ember szeretne elindulni hosszabb utakra, viszont hiányzik hozzá a tudásuk. Miután ez nekem megvan, megpróbálnám átadni nekik ez, hogy ne sérüljenek le, ne kudarccal jöjjenek haza. Azokat az útvonalakat, amiken járok, általában csak 10-19% teljesíti, és sajnos minden évben vannak áldozatok is. Fontos lenne az ilyen eseteket elkerülni.
Mi ez a tudás, ami hiányzik az emberekből, és mi tartja még őket vissza?
CSI: Nagyon sokan félnek kimozdulni a megszokott légkörükből és van, hogy nem beszélnek más nyelveket. Én mindenkit bíztatnék arra, hogy menjen, lásson világot! Gondoljunk bele, hogyha például valaki elutazik Olaszországba egy hétvégére, ott talál egy olasz fűszert, keres hozzá egy jó receptet és hazaérkezve itthon megfőzi azt az ételt. Már változott valami az életében egy másik kultúra által. Ezért is fontos, hogy elinduljunk új utakon és új élményeket szerezzünk. Ezek szépen láthatatlanul beépülnek az életünkbe, ezáltal változunk, fejlődünk. Ha valaki tud kommunikálni, akkor egy szélesebb világ nyílik ki előtte.
Hol volt a legutóbbi utazásod?
CSI: Ebben az évben 8 hónapot töltöttem az Egyesült Államokban. Első magyarként teljesítettem az Appalachian Trail-t, illetve a Pacific Crest Trailnek a Mojave sivatagon átívelő szakaszát, így összesen 4970 km-t gyalogoltam végig hátizsákkal. Ezen az úton eleve Európából és Magyarországról sem indult senki, illetve 35 év fölött meg sem próbálták. A világon összesen 9-en teljesítették, ebből 8-an az Egyesült Államokból, egy személy Kanadából. Nekem hosszabb lett volna az utam, de nem tudtam végigmenni az egészen a nagy mennyiségű hó miatt. Erre természetesen nem számíthattam, ilyen rossz időjárás már 100 éve nem volt. Elakadtam a magas Sierrában, ahol 300%-os volt a hószint egy átlagos évhez képest. Mindennek tetejébe elkaptam egy vírusfertőzést, ami miatt meg kellett állnom, majd csak a gyógyulásom után indulhattam tovább, de ez csak egy része az utamnak. Teljes harmóniában éltem ezek alatt a hónapok alatt a természettel. Ha volt valakinek az életében olyan, hogy nyugati romantika, akkor tudja, hogy miről beszélek. Csak álltam ott földbegyökerezett lábbal a gyönyörködve mindenben, ami körülvesz és értékelve azt, hogy ott milyen jól megtanulták megóvni. Mi magyarok sajnos még hátrébb vagyunk ebben a rangsorban.
Milyen visszatérni és felvenni az itthoni ritmust egy ilyen utazás után?
CSI: Nagyon nehéz. Akik végigmennek egy ilyen úton, azoknak az embereknek poszttraumás tüneteik vannak. Gondoljunk bele, milyen más az élet, ha ennyi időt kint élünk a természetben. Persze van egy rendszer az életünkben az utazásaink során is: felkelünk a sötétben, eszünk, összepakolunk, elindulunk, és egész nap megyünk. Én 11-12 órát gyalogoltam, vagyis 33-53 km-t naponta. Teljesen mindegy hogy hóban, sivatagban, nyakig sárban, vagy hegyeken át.Összesen 22 és fél Mount Everest-et másztam meg, ami körülbelül 200 km-re jön ki szintemelkedésben. Teljesen csöndben, nyugalomban, csak arra kell az embernek figyelnie, hogy az adott távot minden nap teljesítse. Más visszakerülni a zajba és a pörgésbe, nehéz újra felvenni a tempót.
Leginkább a Csokonai Színház egykori igazgatójaként vagy jelen a debreceniek szemében. Milyen szerepet kap a színház világa a mindennapjaidban?
CSI: Amikor igazgató voltam, akkor eljutottam egy pontig, amikor már annyit dolgoztam, hogy azt mondtam: én ebbe nem szeretnék belehalni, annyit nem ér. Természetesen nagyon szerettem, nagyon szép és fontos része volt az életemnek. Bizonyos szempontból viszont nem távolodtam el végleg a színpadtól. Tartok előadásokat, amikre szintén készülnöm kell. Ha rossz vagyok, akkor ugyanúgy megbukom, és nem jönnek el többet a nézők. A Madách Színházban minden hónapban van egy beszélgetős műsorom Gondolat bonbonok címmel, ahol havonta tartok előadásokat az utazásaimról.
Milyen más izgalmas utazásaid vannak, amikről lehet hallani az előadásaidon?
CSI: Tavaly elsőként gyalogoltam át az Arctic Circle-t Grönlandon, de SzentAthosz-on is éltem egy kicsit. Az a hely egy teljesen zárt ortodox közösség, a nők meg sem közelíthetik 500 méteren belül. Másfél évet vártam az engedélyre, hogy beléphessek oda. Próbálom azokat az élményeket illetve tapasztalatokat átadni az embereknek, amiket az utazásaim alatt tanultam. Megpróbálom hozzásegíteni őket ahhoz, hogy induljanak el a saját céljaikhoz vezető úton, mert tényleg az első lépést a legnehezebb megtenni.
Mit tehetünk akkor, ha nem nyílik alkalmunk utazni?
CSI: Én nem gondolom, hogy ha valaki nagyon szeretne utazni, akkor ne tehetné meg. Sok előadást tartok ebben a témában és most volt a világutazók fesztiválja, ahol kimondottan azért vannak workshopok és előadások, hogy megmutassák azt, hogyan tudsz pénz nélkül utazni. Tudom, ez viccesen hangzik, de nem egy ember van hazánkban, aki ezt komoly szinten műveli. Én az évek során megtanultam, hogy hogyan lehet nagyon olcsón utazni. Valaki egyszer azt mondta nekem: „De jó neked, hogy eljutottál Máltára!”. Amikor válaszoltam, hogy 26 ezer forintból voltam ott egy hetet repülővel, transzferrel, szállodával, félpanzióval, akkor nagyot nézett. Egy év alatt össze lehet spórolni ennyit. Ehhez viszont keresni kell a lehetőségeket. Ha valaki azt mondja, hogy nincs lehetősége, én arra azt mondom, hogy mindenkinek van, csak ha nem tudod, hogy mit szeretnél, akkor nem fogod észrevenni soha az előtted álló opciókat.
A közeljövőben milyen tervek elé nézel? Várnak új utazások?
CSI: Most ez így elég volt, inkább kicsit pihennék, és a családdal lennék. Természetesen meg szeretném írni erről a könyvem, elindítanám a képzést és előadásokat tartanék. Debrecenbe február 7-én jövök vissza a túrafesztiválra, akkor ebben a témakörben fogok előadni.
Vigh Anna Judit
Hozzászólások