Álljunk meg egy szóra, kérem. Először is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem debil, sem idióta. Általában, ha valamire megkérnek, felhívják egy feladatra a figyelmem, akkor azt csak a legritkább esetben szoktam elfelejteni. Ha mégis megtörténik, akkor a másodjára már biztosan megszégyellem magam annyira, hogy azonnal megcsinálom, amire megkértek.
Ezúttal hónapok óta arra kérnek, hogy menjek el október 2-án szavazni. Kérnek plakáton, Facebook-reklámokban, a közmédia szinte folyamatosan csak erre kér, kérnek bannereken, óriásplakátokon, helyközi buszok oldalain, szórólapon, s most névre szóló levélben is. Értem, oké, rendben, ott leszek.
Beírtam a naptárba, tudom, hogy fontos, tudom, hogy évszázados sorsunk is múlhat rajta, tudom, hogy nemet kell mondani, függöny se kell hozzá, nyilvánvalóan így teszek majd. Tudom azt is, hogy veszélye is van ennek, valóban pofára eshetnek az ötletgazdák, ha érvénytelen lesz az egész cécó, akkor aztán nézhetjük magunkat… Valóban el kell menni, de aki nem megy el, attól egy hangyaszellentésnyi panaszt se szeretnék meghallani akkor, amikor majd Ahmedéknek áll a világ Debrecenben is.
De! Nem vagyok debil. Megértettem elsőre is, másodjára még jobban, harmadjára meg már kívülről fújtam az egészet. Kering bennem ugyanis az a rossz érzés, hogy a túltolt kampány jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy egyfajta passzivitás, unalom alakuljon ki az emberekben. Ne legyen így, de tartok ettől. Hiszen imádom én a csülkös körmöt bográcsban, de ha hónapokig csak azon lennék tartva, akkor egy hét után a gondolattól is felfordulna a gyomrom.
Innentől kezdve két opciót javasolnék. Az egyik az lenne, hogy legyen részemről elég ebből ennyi, nem kérek több kampányt, ne találkozzak semmilyen hirdetéssel sehol. A másik pedig az, hogy a kampányra elköltött pénz rám eső részét, nyugodtan küldjék el nekem, veszek majd belőle csülköt meg körmöt.
KB
Hozzászólások