Egy részeg férfit rángattak le a repülőgépről, miután megpróbálta kinyitni az ajtót a levegőben, és dulakodott a többi utassal – írja a The Sun.
Franciaországban hajtott végre kényszerleszállást a Ryanair Bournemouthból Gironába tartó járata, miután egy részeg utas megpróbálta kinyitni a vészkijáratot. Az utasok elmondása alapján a férfi agresszív volt, kiabált, rugdosott, és amikor leszíjazva visszaültették a helyére, lefejelt egy nyugdíjast. A gép Toulouse városában landolt, ahol a férfit már a rendőrség várta.
A beszámoló szerint a részeg férfi az utazás közben előbb vécére ment, majd visszafele jövet a repülőgép egyik vészkijáratához sétált, és megpróbálta kinyitni. A gépen utazók közül többen megpróbálták ezt megakadályozni, ezért a férfi agresszív lett, rugdosni és ütni kezdett. Az egyik utas szerint fél órán át tartott az incidens, mire végre a földre tudták szegezni, lábait pedig egy biztonsági övvel lekötözték. Egy másik utas szerint a férfi már az utazás korábbi részében, a saját társaságában is összeszólalkozott valakivel. Egy harmadik szerint, miután leszíjazták lefejelt egy nyugdíjast.
Egy utas videót is készített, amin látszik, hogy a férfi rátámadt a rendőrökre, amikor azok le akarták vezetni a gépről, de még akkor sem nyugodott meg, amikor már leszálltak a járműről, végül három rendőr szorította le a földre. A gép ezután folytatta tovább az útját Gironába.

„A Ryanair szigorú zéró tolerancia politikát alkalmaz a helytelenül viselkedő utasokkal szemben, és továbbra is határozott intézkedésekkel fog fellépni a rendbontókkal szemben, biztosítva, hogy az utasok és a személyzet tiszteletteljes és stresszmentes környezetben utazhasson, felesleges incidensek nélkül”
mondta a Ryanair szóvivője.










Hozzászólások