Lázár Tibor – aki többek között a nagy sikereket megélt Žagar zenekar dobosa volt – így ír a projektről a Facebookon:
Bár nincs megdönthetetlen bizonyíték rá, de Petőfi Sándor halálát 1849. július 31-re datálják. Miután elolvastam több mint száz versét, rájöttem, hogy a szerelmen és a szabadságon kívül Petőfit leginkább a természetbe való visszatérés és a halál foglalkoztatta. Ez utóbbi kettő mutat rokonságot az Occam számok hangulatával, úgyhogy két olyan verset választottam megzenésítésre a Petőfi Felhő Project keretében, ami ma is aktuális témákat feszeget.
Ez a két dal ugyan műfaji kitérőket tartalmaz, azonban a mélabúja és Enikő (Manoya) éteri hangja miatt mégis az Occam világ szerves része.
Régi tervem a sok közül, hogy egy szürreális, álomszerű videóklipet készítsek egy Occam dalhoz. Eddig nem volt sem időm, sem anyagi forrásom, hogy megvalósítsam ezt az álmomat, azonban a technikai forradalom végül lehetővé tette ezt is: sosem gondoltam, hogy egyszer egyedül el tudok készíteni egy ilyen videót. Mondjuk nem is voltak ilyen ambícióim…
Fogadjátok szeretettel a Szeretném itthagyni című dalhoz készült videót és az EP-t, amin a Keresztúton állok című dal is szerepel. Mindkettő meghallgatható a streaming platformokon.
A kétszámos EP már elérhető a Spotifyon:
A címadó dalhoz készített videó itt tekinthető meg:
Zene és videó: Occam
Ének: Hodosi Enikő a.k.a. Manoya
Szöveg: Petőfi Sándor Szeretném itthagyni… című verse
Mix: Ligeti Gyuri
Master: Lázár Tibor










Hozzászólások