A Hugo Gélin rendezte francia film címe alapján biztosan sokan gondolják: na, itt van egy újabb könnyed, romantikus mozi a nyári meleg elviselése érdekében. Nos, a romantikus jelzőt illetően nem tévednek, a könnyed kapcsán azonban igen, hiszen a film jóval elgondolkodtatóbb, mint amit először vélnénk róla.
Az alkotás első húsz perce valóban „könnyed” bevezetéssel indul: a gimnáziumot éppen elvégezni készülő Raphaël (François Civil) aki Zoltan címen már ekkor, tizennyolc évesen sci-fi-regénysorozatot ír, beleszeret a szintén művészi vénával megáldott, zongorázni tanuló Oliviába (Joséphine Japi). S ahogy az lenni szokott, azonnal egymásba szeretnek, össze is házasodnak, s úgy telik el tíz év a közös életükből, hogy a srác mint regényíró egyre sikeresebb, egymást érik a könyvbemutatói és a dedikációi, a lányról azonban vajmi keveset tudunk: inkább azt érezzük, hogy remek „háttérországot” biztosít író férje számára.
Ezután azonban egy nagy váltás következik a sztoriban: Raphaëlt egész más élethelyzetben, középiskolai tanárként, középkorú emberként még mindig a csajokat hajszolva, s a legjobb barátjával, Félixszel (Benjamin Lavernhe) albérletben élve látjuk viszont. Olivia ezzel szemben sikeres zongoraművész, turnéival járja a világot, s fogalma sincs, ki az a Raphaël. Az egykori férj, velünk, a nézőkkel együtt nyilván nem érti, hogy mi történt vele, de ő legalább emlékszik a másik, az egykor volt életére. Nem úgy Olivia. S innentől a srácnak nincs más lehetősége, mint hogy kiderítse: hogyan került egy másik dimenzióba, egy olyan életbe, amit ő sose akart, s hogyan tudná a tőle nagyon távol került Oliviát meggyőzni arról, hogy ők egykoron férj és feleség voltak, s imádták egymást?
Az izgalmakban eddig is bővelkedő film ettől kezdve vesz még csavarosabb fordulatokat Olivia és a régi élet visszaszerzése érdekében. A srácnak, civilként, szürke eminenciásként persze nincs könnyű dolga, de itt jön a képbe a jó barát, Félix, akinek sziporkázóbbnál sziporkázóbb ötletei vannak Olivia visszahódítására… Hogy mik ezek az ötletek, s hogy sikerül-e az előző életbe és életformába való visszatalálás, illetve az előző élet, divatos szóval „újratöltése”, azt nem árulhatom el. Annyit viszont igen, hogy mindez a furcsa, az egész filmet a „gagyitól” elemelni képes másik dimenzióba kerülés szoros összefüggésben van Raphaël utolsó regényének utolsó fejezetével. Hogy milyen összefüggésben, azt fejtsék fel Önök. Ajánlom szíves figyelmükbe ezt a különböző művészeti ágakkal, művészeti párhuzamokkal, például egy Chopin-zongoraszólóval, vagy Shakespeare-idézetekkel tarkított, csodálatos színészi alakításokkal és nagyszerű operatőri munkával kivitelezett filmet. Amely úgy szórakoztat, hogy közben mélyen el is gondolkodtat. Hugo Gélin alkotását az Apolló mozi szinte egész júliusban vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások