Kéthetesre bővül a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozat, amelyet idén május 7-21. között tartanak – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Nagyváradon. A rendezvénysorozat idei mottója: Közös nevező.
A Varadinum Kulturális Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete által szervezett rendezvénysorozatnak mintegy 200 programja lesz
mondta el a sajtótájékoztatón Meleg Vilmos, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
A két hét alatt klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, tudományos ülésszakok és ifjúsági rendezvények várják a nagyváradi és Bihar megyei magyarokat, valamint a Magyarországról érkező vendégeket.
Pósa Tibor fesztiváligazgató elmondta, hogy a főbb rendezvényeket a három hétvégén tartják, de hétköznap is lesznek programok a partner kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak szervezésében.
A rendezvénysorozat a Szent László Egyházmegyei Zarándoklattal és körmenettel kezdődik május 7-én, amikor a városalapító király hermája (ereklyetartója) is látható lesz.
Május 12-14-én a Sebes Körös partjára, a Borpart rendezvényeire várják az érdeklődőket, május 19-21-én pedig a váradi várba a hagyományos Majálisra. Itt a Csík Zenekar és Hobo, valamint a Tankcsapda is fellép.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Festum Varadinum része a Holnapután színházi fesztivál és a magyar filmek fesztiválja, de gazdasági konferenciát is tartanak, valamint a testvérvárosból, Debrecenből is számos programot várnak.
Rámutatott, hogy a rendezvénysorozat a hagyományőrzés mellett a megújulásra is képes, idén a fesztivál részeként a bihari földvárban megszervezik a Partiumi Vágtát. Új helyszín az Ady Endre Gimnázium előtti felújított tér is.
Forrás: MTI










Hozzászólások