Jogerős ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága 2012-ben bevezetett magyar kaszinótörvény miatt – írja a 24.hu Schreiber Istvánra, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnökére hivatkozva. A bíróság azt kifogásolta, hogy a magyar jogalkotó nem írt elő az új jogszabályokhoz való alkalmazást segítő átmeneti időszakot, illetve az ésszerű kompenzálása is elmaradt a vállalkozóknak.
Ezt azt jelenti Schreiber szerint, hogy megnyílt azon vállalkozók kártérítési alapja, akik százmilliárdokra perelhetik az államot ezért a húzásért.A perek hamarosan elkezdődhetnek és az egyszeri okozott kár becsült összegen százmilliárd forint körül van, és ebbe még nem számolták bele a nyerőgépek betiltása miatt ellehetetlenített vállalkozások elmaradt hasznát.
Az Index megjegyzi: 2012 októberében mindössze három nap kellett a kormánynak, hogy betiltsa az iparágat, ami évi 70 milliárd forintnyi adóbevételt termelt a magyar államnak.










Hozzászólások