Mit tennénk, ha valaki évekkel korábban figyelmeztetne minket, hogy le fog omlani a házunk és veszélybe kerül miatta az életünk, az egészségünk és minden, ami most magától értetődőnek tűnik? Azonnal keresnénk a megoldásokat, hogy megakadályozzunk egy ilyen katasztrófát, nemde? Évekkel ezelőtt kezdte el növelni a hangerőt a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban a tudományos világ, hírességek is beállnak a prevencióba, tanácskoznak a nagyhatalmak, mit és hogyan kellene megváltoztatni, mégis, olyan, mintha alig történne valami. Pedig lassan körülöttünk is összeomlik minden, a most még hűtéssel elviselhető hőhullámok hamarosan természetesek lesznek, ahogyan az özönvízszerű esőzések is. Leomlik a házunk, mégsem akadályozzuk meg? Vélemény.
A fenti bevezető nem csupán alaptalan, szubjektív károgás: pár napja jelent meg a BioScience tudományos szaklapban egy cikk (amit az MTI szemlézett), miszerint jelentősen gyengültek a Föld életjelei. Az írást több, mint 10 ezer vezető tudós jegyzi, hangvétele pedig okkal pesszimista, hiszen 2 évvel ezelőtt már tettek egy kísérletet a világ nagyhatalmainál arra, hogy nyilvánítsanak globális klímavészhelyzetet. A cikk szerint az országok vezetői kudarcot vallottak, nem foglalkoztak kellőképpen a problémát kiváltó okkal, a Föld kizsákmányolásával. Ráadásul már bárki számára szembetűnő, hogy
példa nélküli módon megemelkedett a klímaváltozáshoz köthető katasztrófák száma, a hőhullámoktól az áradásokon és ciklonokon át a tűzvészekig.
Bevallom, a tanulmányt olvasva már itt elszégyelltem magam, hiszen bármennyire is szeretnénk áttolni a felelősséget kizárólagosan a döntéshozókra, a kizsákmányolásból mi, egyszerű földi halandók is vastagon kivettük a részünket, hiszen nem tiltotta semmi, ugye?
A tudósok megállapításai a folytatásban is kijózanítóak. Kiemelik ugyanis, hogy
A Föld életjeleinek tekintett 31 mutatóból 18 rekordszinten áll.
Ezek között szerepel az üvegházhatású gázok koncentrációja, a gleccserek vastagsága és az erdőirtás is. A kutatók rámutatnak, hogy bár a koronavírus-járványnak volt egy pozitív hozadéka az üvegházhatású gázok kibocsátását tekintve (azaz jelentősen csökkent), a szén-dioxid és a metán szintje 2021-re így is rekordot döntött.
A 15 évvel ezelőtti szinthez képest 31 százalékkal gyorsult a gleccserek olvadása, és 2020-ban rekordmértékben csökkent a brazíliai őserdők mérete, ami miatt az ottani esőerdő a szén-dioxid megkötése helyett kibocsátó lett. A tudósok arra is felhívják a figyelmet, hogy négymilliárd haszonállat él a bolygón, főleg marhák és birkák, és össztömegük immár meghaladja az összes ember és vadon élő állat össztömegét.
Ha rezignáltan legyintünk a fenti tényeket olvasva, hogy “biztosan megoldódik”, vagy “kivezetnek majd egy újabb termékcsoportot, az pont elég lesz”, akkor záróakkordként még lerombolják a kutatók ezt a maradék illúziót is. Kifejtik, hogy
vészesen közelít, de talán már el is jött az a pont, amely után drámai és helyrehozhatatlan éghajlati átalakulásra kell számítani.
(Itt megjegyezném, hogy konkrét, mindenkire hatással lévő következményeket is felsorolnak, úgy, mint az évszázadokra felolvadó grönlandi és antarktiszi jégtakaró káros hatásai, vagy a korallzátonyok visszafordíthatatlan pusztulása. )
Milyen megoldást várnak a döntéshozóktól?
- Mérsékelni, vagy inkább radikális korlátok közé kell szorítania az országoknak a szennyezést
- fel kell számolni a fosszilis energiahordozók felhasználását
- helyre kell állítani a sérült ökoszisztémákat
- a növekedéspolitikával ellentétben kell cselekedni, azaz stabilizálni kell a bolygó népességét.
Ezek a lépések azok, amik törvényi kereteket kívánnak az utolsó órában. Vannak azonban olyan lépések is, amiket mi magunk is megtehetünk annak érdekében, hogy a fehér karácsonyról, vagy a kellemes(!) nyári időjárásról gyermekeink (bizony, már nem az unokáink) ne csak a tankönyvekből halljanak, hanem a saját bőrükön tapasztalhassák azokat.
A növényi étrendre való áttérés jelentősen csökkentené a hús iránti keresletet, mellyel a haszonállatok mennyisége, azok fogyasztása, a marhák esetében a metán-kibocsátás, a húsipar horribilis energiaigénye is normál szintre csökkenhetne. Amíg a közvélemény a veganizmust csak divathóbortnak tekinti, addig sajnos tátott szájjal rohanunk a katasztrófa felé.
A hulladéktermelést olyan egyszerű mérsékelni egyéni szinten, mint megtanulni biciklizni. Erre már a törvényalkotásban is vannak törekvések, hiszen július 1-vel betiltották az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. Innen már csak egy ugrás a csapvíz, kikerülve a palackozott ásványvizeket, vagy a szappan, kiejtve a fogyasztói versenyből a tusfürdős flakonokat, netán a teljes csomagolásmentes vásárlás. Kis lépésekkel kezdve nagyon hamar bele lehet rázódni, erre tökéletes példa a zero és low waste irányzatot követők egyre szélesebb tábora nem csak külföldön, de hazánkban is.
Ezt a fenti két apróságot mi, egyszerű adófizetők is meg tudunk tenni annak érdekében, hogy az, amit most ismerünk, ami most körülvesz minket, az 20 év múlva ne váljon pokollá. Túl nagy áldozat? Vagy “patópálurasan” ráérünk még? Meddig? Amíg a 45-50 fok lesz a kellemes átlag? Netán megvárjuk, hogy más mutassa az utat, vezesse a kezünket vásárláskor? Könnyebb ezekről lemondani, ha törvény kötelez rá? Egyszerűbb?
2020-ban egy új jelenséggel találkoztak a pszichológusok: az úgynevezett klímaszorongással. Eleinte szkeptikusan, felhúzott szemöldökkel szemléltem a klímaszorongók posztjait, mondván nincs még azért AKKORA baj, hogy gyomorgöccsel keljek és feküdjek. De mikor a 4 éves lányom megkérdezte a témában olvasott mese közben, hogy “Anya, egyszer elmegyünk az Északi-sarkra a jegesmacikhoz?”, akkor azért finoman összeszorult a szívem, hiszen nagy valószínűséggel semmi sem lesz már az északi jégsapkából felnőtt korára, így akkor sem tudnánk elmenni, ha lehetőségünk nyílna rá.
És ez csak egy tőlünk, Magyarországtól távol lévő pontja a bolygónknak. Ha így folytatjuk, hamarosan a közeli dolgokról kell sajgó szívvel lemondanunk. Kérdés, hogy erre könnyebb-e felkészülni, mint a fogyasztásunk csökkentésére?
Hozzászólások