Két család esett egymásnak.
Egy korábbi konfliktust meglehetősen furcsa módon próbált rendezni egy létavértesi férfi– derül ki a police.hu tudósításából. Mint írják,
a rendőrségre augusztus 7-én 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Létavértesen két család összeverekedett a nyílt utcán. Több egység is azonnal a helyszínre ment, ahol véget vetettek a dulakodásnak, majd mentőt hívtak egy férfihez, akit a gyanú szerint egy autó ütött el.
A helyszíni adatgyűjtés során kiderült, hogy a két család között nem most először alakult ki konfliktus. Korábbi nézeteltérésükön vesztek össze ismét, ami a rendőrség szerint egészen addig fajult, hogy lökdösni, fenyegetni kezdték egymást.

A történtekről időközben értesült az egyik család 34 éves férfi tagja, aki azonnal autóba ült és elindult a helyszínre. Amint megérkezett, egyik haragosuk felé irányította az autót és fékezés nélkül elütötte. A sérült férfi rokonai ezért a kezükben lévő szerszámokkal, botokkal az autónak estek és ütni-verni kezdték. A sofőr lezárta az jármű ajtajait, majd megfordult és sietve elhajtott a helyszínről.
Az egyenruhások perceken belül megtalálták a helyi férfit, akit előállítottak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A férfi előzetes letartóztatását augusztus 10-én elrendelte a Debreceni Járásbíróság.
A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak. Az elgázolt férfi az orvosi vélemények alapján
súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg.
A nyomozó hatóság közlekedési szakértő bevonása mellett vizsgálja az eset további körülményeit. A rendőrök egy férfit, valamint két fiatal nőt is előállítottak, őket csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.










Hozzászólások