Pósán László leköszönő elnök javaslatára a tagság Kósa Lajos országgyűlési képviselőt, a Fidesz országos ügyvezető alelnökét és hajdú-bihari elnökét választotta meg a párt debreceni szervezete elnökévé – közölte a Fidesz helyi sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség debreceni csoportjának tisztújító közgyűlésén hat alelnököt választottak.
Két évre Halász János országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke, Papp László, Debrecen polgármestere, Pósán László korábbi elnök, országgyűlési képviselő, Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott, és Széles Diána debreceni alpolgármester kapott bizalmat a tagságtól.
Pósán László 1997 óta, 18 évig volt a Fidesz debreceni elnöke, legutóbbi kétéves megbízatása most járt le.
A mostani választásban nincs semmi rendkívüli, a tagság úgy ítélte meg, hogy Kósa Lajos elnökké választásával és ezzel az összetételű alelnökséggel tudja erősíteni a debreceni szervezet pozícióját – mondta az MTI érdeklődésére Pósán László.
(MTI)










Hozzászólások