2023. szeptember 9-én, szombaton a záróünnepségen átadták a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A közönségdíját, a Mesterjátszma című magyar játékfilm és a Nikola Tesla – A fény gyermeke című magyar dokumentumfilm nyerte.
A szombati záróünnepségen a közönségdíjat az azonos számú szavazatok miatt két film, a Mesterjátszma, valamint a Nikola Tesla – A fény gyermeke című alkotás kapta.
A CineDocs kategória díját a Két fal uralma című film érdemelte ki, Zukor Adolf díjat a Hulló levelek, a legjobb rövidfilm A gondozó című alkotása lett. A CineNeWave kategória díját Dóczé Péter Nyugalom megzavarására alkalmas című alkotása kapta.
A magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat Ivády Tamás vehette át. A fődíj mellett a Rigó, rigó, szederinda című alkotás elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének CICAE díját, valamint a filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI legjobb nemzetközi filmnek járó díját is.

A Mintha kéne című rövidfilm a FIPRESCI legjobb magyar kisfilmnek járó elismerését kapta, A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját a román-magyar koprodukciós Libertate ’89 – Nagyszeben című alkotásnak ítélték oda.
A fesztivál életműdíját az idén 75 éves, Kossuth- és Balázs Béla-díjas Almási Tamás rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa vette át, aki több mint negyven filmet készített. Az Európai Mozi Nagykövete díjával Jean-Marc Barr munkásságát ismerték el.
A CineFest kilenc napja alatt több magyar nagyjátékfilm (Mesterjátszma, Magyarázat mindenre és a koprodukcióban készült Libertate ’89 – Nagyszeben) és egész estés dokumentumfilm (Cirkusztestvérek, Nem halok meg, Nikola Tesla – A fény gyermeke, Varrat) premierjének adott otthont.
Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró ceremónián elmondta, hogy idén rekordot döntött a nézők száma: több mint 9000 kiváltott jeggyel, valamint az ingyenes vetítések és a szakmai programok nézőivel együtt 15000 résztvevővel az idei volt az eddigi leglátogatottabb CineFest.
„A filmbemutatók mellett megannyi szakmai program és közönségtalálkozó egészítette ki a fesztivált. Idén különösen büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon a CineFest fogadhatta a Making Waves – A hongkongi filmművészet éllovasai programsorozatot. Ennek keretében hat kiváló hongkongi film és az alkotásokban játszó színészek érkeztek Miskolcra. Az olyan filmek vetítései, mint például az Előző életek, Szegény párák, Jeanne du Barry – A szerető és A szerelem természete, már a jegyvásárlás elindítása után nem sokkal, elővételben telt házasak lettek. […] Mindemellett a CineFest idén új helyszínnel bővült: a Miskolci Egyetem támogatásával ingyenesen látogatható CineVersity programjai a Csengey-kertben fogadták a látogatókat”
hangsúlyozta Bíró Tibor.
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált jövőre 2024. szeptember 6. és 14. között szervezik meg.