Az önkormányzat 13 gömblepényfát biztosított az önkénteseknek.
Közösségi faültetést szerveztek a csapókertiek– írja az önkormányzati sajtóiroda közleményében. Az akcióhoz a város 13 gomblepényfát biztosított az önkénteseknek, hogy
a Debrecen-Csapókert elnevezésű MÁV-állomás mögött lévő Keresszegi utcát zöldebbé tehessék.
Szilágyi Edina önkormányzati képviselő szerint a városrészben összetartó és aktív a közösség.
2021-ben adtuk adtuk át az aszfaltburkolatot kapott Keresszegi utcát, és már akkor megfogalmaztuk célként, hogy fásítani fogjuk az útszakaszt. Nagyon örülök annak, hogy a csapókertiek nyitottak voltak arra, hogy egy közösségi program keretében ültessük el a fákat.
A képviselő kiemelte, hogy a Socca Hungary sportszövetség felajánlásának köszönhetően
4 darab júdásfát is a földbe helyeznek a Liget téren.
Papp Viktor önkormányzati képviselő is jelen volt a faültetésen. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat 2019-ben hirdette meg az Ültessünk 10 ezer fát Debrecenbe! programot, amely az ütemterv szerint halad.
A 2022 őszi és 2023 tavaszi ültetési időszakban elérjük majd a 7 ezer elültetett fát. A program végére közel 32 hektárnyi, árnyékot biztosító területet kapunk, illetve 450 tonna szállópor megkötését tesszük lehetővé. Nagy öröm számunkra, hogy az önkormányzat kezdeményezéséhez számos magánszemély, baráti társaság, civil szervezet és vállalat csatlakozott.
– tette hozzá a képviselő.
Ezeken felül 40 ezer erdészeti facsemetét is telepít a város, és elkezdődött a Vértessy-kúria melletti véderdő kialakítása 700 fa elültetésével.










Hozzászólások