A Blikk informácói szerint a színészhez kedden este hívtak mentőt. Először az ügyeletes kórházba szállították, de az állapota miatt (amiről egyelőre nincsenek pontosabb információk), egy másik intézmény speciális osztályára vitték át.
Sajtóinformációk szerint Kulka János állapota súlyos, életmentő beavatkozásra volt szükség. Kulka állapota miatt elmarad a Godot-ra várva című dráma április 14-i, valamint a Két Korea egyesítése című színmű április 16-i előadása, és a Nép ellensége című Ibsen-darabot sem fogják színpadra állítani – ebben a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas Érdemes művész főszerepet játszik.
A Katona József Színház ezt a közleményt adta ki:
"Kulka János kórházba került Sajnálattal értesültünk arról, hogy társulatunk színművészét kedd este kórházba szállították. Állapotáról a család kérését tiszteletben tartva információt nem tudunk adni. Az esetleges műsorváltozásokról a művész úr állapotának alakulása ismeretében döntünk, erről a későbbiekben tájékoztatást adunk.
A Katona teljes társulata minél előbbi gyógyulást kíván Kulka Jánosnak!"
A család közlése szerint a színművészen életmentő beavatkozást hajtottak végre. "János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta" – olvasható a család közleményében, amely arra is kitér, hogy a későbbiekben tájékoztatást adnak a művész állapotának alakulásáról.
A Blikk legújabb információi szerint a beavatkozás sikeres volt, a színész állapota stabil.
(HP, MTI)










Hozzászólások