Az esemény remek alkalom volt arra, hogy a Debrecenben működő cégek megismerjék egymást.
Különleges “kapcsolatépítő” konferenciát szerveztek tegnap Debrecenben a Kölcsey Központban. A Culture to Business (C2B) nevet viselő rendezvény
a kultúra és a gazdasági világ helyi, valamint helyben is tevékenykedő nemzetközi szereplőit hozta össze, hogy megismerhessék egymás munkáját, működési területét, valamint együttműködő partnerekre találjanak esetleges jövőbeni projektjeikhez.

A program során előadásokat, kerekasztalbeszélgetéseket látogathattak meg az érdeklődők a kiállítók standjai mellett. Az esemény több aktuális témát is feszegetett, úgy mint
- a fenntartható intézményi működés kihívásai,
- a munkaerő megtartása,
- a régió központi pocíziójának megőrzése,
- valamint a minden szegmensre kiterjedő fejlesztések fenntartása.
Papp László, Debrecen polgármestere a rendezvényen nyitóbeszédében elmondta, 2015 óta az egyik fő célja volt a városnak, hogy
a fiatal munkaerőt a cívisvárosban tartsa, amit munkahelyteremtő beruházásokkal értek el, megsokszorozva az ipari területek méretét és a betelepülő nemzetközi cégek létszámát. Debrecen mára egy megehatározó regionális központtá nőtte ki magát, elért egy olyan szintre, ahol elengedhetetlen a helyi gazdasági és kulturális élet szereplői közti kommunikáció.
Az eseményen Debrecen három alpolgármestere is beszédet mondott a szakterületét érintő jövőbeni tervekről, fejlesztésekről, kihívásokról. Szó volt

a város közlekedési fejlesztéséről, a Debrecen 2030 programról, a napokban alakult A könyv barátja vagyok kulturális hálózatról, valamint a cívisváros “zöld” mozgalmáról, a Future of Debrecenről is.
A nagyszabású konferencia főszervezője a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. volt. Az esemény másik fontos célja a találkozásokhoz nyújtott mediáción kívül az volt, hogy olyan cégkultúra és gondolkodásmód jöjjön létre, mely elősegíti a már Debrecenben működő vagy újonnan idetelepülő vállalkozások társadalmi felelősségvállalási programjainak és közösségépítő kezdeményezéseinek kreatív fejlődését.

A vállalatok összekapcsolódása a kulturális- és sportintézményekkel, továbbá a szolgáltatókkal olyan együttműködésekhez vezethetnek, amelyek hozzájárulnak mind a munkáltatói márka erősítéséhez, mind a Debrecenben elérhető szolgáltatások és vállalkozások fejlődéséhez. Ez összességében hatalmas részét képezi a város megtartó erejének: a CSR tevékenységek segítenek abban, hogy az itt tanuló vagy dolgozó emberek valóban otthon érezzék magukat a városban; sőt az együttműködések által kialakult közeg vonzó szempont lehet azok számára is, akik szívesen költöznének Debrecenbe
mondta Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Képviseltette még magát -többek között- a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház, a Nagyerdei Kultúrpark, valamint a MODEM is, de az érdeklődők hallgathattak előadást az EDC Debrecen, a Future os Debrecen, vagy épp a BMW Magyarország Kft. képviselőitől egyaránt.
Hozzászólások