A DVSC Bajnokok Ligája-szereplése során 2009-ben eljuthatott egy igazán nagy téttel bíró mérkőzés kapcsán- s persze, mi szurkolók is – Toszkánába, egészen pontosan Firenzébe, a Stadio Artemio Franchi névre hallgató létesítménybe. Itália egyik legszebb tája akkor szakadó esővel fogadta a debrecenieket, bár mire megkezdődött a csoportmeccs, már elállt az “égi áldás”.
Hosszú idő után kóstolhatott bele a DVSC-tábor egy jelentős déli futballkultúrába, hiszen abban az időszakban az olaszokkal nem találkoztunk, bár ne feledjük, volt már rá precedens, még a huszadik század elején is. Jó volt ott ülni egy olyan étteremben, amelyben méteres nagyságú Totti-, Maldini-, vagy éppen Del Piero-poszterek feszültek a falon, holott egyikük sem játszott a Fiorentinában. De a Squadra Azzurrának a hősei voltak.
Mi pedig büszkék voltunk rá, hogy nem Csizmaország héroszai miatt, hanem Rudolf Geriék miatt lehettünk jelen – a csatár később játszott is a Seria A-ban -, nekünk Mészáros Norbi volt Baresi, Dombi Tibi Di Livio, és Varga Józsi Gattuso.
Eltelt 14 év, itt az ideje, hogy a Rapid testén keresztül újra eljussunk oda, és megszálljuk Firenzét. Hajrá DVSC!
Fotó: dvsc.hu
Hozzászólások