Február 14-e van, a szerelmesek ünnepe. Amilyen nagy a kollektív ellenérzés e jeles nap iránt, olyan erős és töretlen a népszerűsége is. Egy biztos: a Valentin-napról mindenkinek van véleménye. Az egyik tábor lelkesen készül rá, gravíroztat, virágot, csokit vesz, esetleg intimebb meglepetéssel kedveskedik szíve választottjának, míg a másik csak az üzletláncok nyerészkedését és a képmutatást látja benne. De honnan ered a szerelmesek ünnepe? Cukormázas kirakatdátum, vagy hiánypótló párterápiás esemény manapság? Vélemény.
A Valentin, vagy ahogy hazánkban gyakrabban emlegetjük, Bálint-nap eredetével kapcsolatban az ókorig jutunk vissza. A római birodalomban ekkor volt a Lupercalia, azaz a termékenység ünnepe, ahol a pártalálás is az ünnepkör része volt. A keresztény hagyományok közé is bekerült a szerelmesek dátuma, méghozzá Szent Bálinthoz köthetően. Egyes források szerint, Bálint II. Claudius császár idején Rómában tevékenykedett papként. A császári rendelettel szembe helyezkedve- miszerint a férfiaknak tilos a nősülés, hogy jobb katonák lehessenek- továbbra is összeadta a párokat. Egy olyan hiedelem is tartja magát, hogy kereszténysége miatt fizetett az életével. Amikor a börtönben várta kivégzését, hitével
visszaadta egy börtönőr vak lányának a látását. Halála előtt írt egy búcsúüzenetet a lánynak, melyben az állt: „A Te Bálintod.”
Innen ered az a bájos szokás, miszerint a szerelmesek minden év február 14-én üzenetet küldenek egymásnak. A magyar népszokások közé is beolvadt a Bálint-nap: itt is mi mást köthettek volna ehhez a dátumhoz, mint a termékenységgel kapcsolatos népi megfigyeléseket.
A hagyományok szerint, a verebek általában Bálint-napján választották ki a párjukat, ráadásul ilyenkor tértek haza az állatvilág szerelmi szimbólumai is: a vadgalambok. Ha az időjárás ezen a napon enyhének bizonyult, akkor termékeny év következett a mezőgazdaságban.
A Valentin-nap, vagy Bálint-nap tehát régi és gazdag hagyományokkal bíró ünnep. Bármennyire is rátette a fogyasztói társadalom a cukormázas, szívecskés mancsát erre a dátumra, igenis van létjogosultsága az ünneplésének. Hiszen ha lehámozzuk róla a kereskedelmi láncok vadpiros szerelmi köntösét, akkor marad egy kedves, szeretetteljes gesztus: az, hogy két ember szerelmet vall egymásnak.
A szerelem érzésénél aligha van jobb a világon.
Amikor az agyunk endorfinban fürdik, amikor a szakadó esőben is csak a szépet látjuk, és amikor világgá kürtölnénk érzéseinket. Mindannyian átéltük már ezt életünk során, igaz? Akkor is, ha múlandó, akkor is, ha gyakran fáj, akkor is, ha viszonzatlan, akkor is, ha csak egy remekbe szabott hormonális játék az egész, a szerelem az emberi lét egyik fontos eleme.
Kultúránk szerves része, társas természetünk esszenciája.
A világ minden táján ünneplik ezt az érzést, saját szokáskörök, vagy átvett hagyományok mentén. Természetesen nem csak ezen a napon dicsőíthetjük a szerelmet, de ezen a vonalon haladva bármelyik ünnepbe beleköthetünk (Csak karácsonykor ajándékozunk? Csak anyák napján mondjuk édesanyánknak, hogy hálásak vagyunk neki, érte? Ugye nem?)
Szerelem volt, van és lesz is, így ez a nap tökéletes apropó arra is, hogy kimondjuk – ha még nem, ha régen, vagy ha nem elégszer tudattuk párunkkal-: „Te vagy a Valentinom!”
Hozzászólások