A szó, amely egyre több pár számára jelenti a családalapítás egyetlen reményét. Számos kimutatásban olvasható, hogy egyre több pár küzd a meddőséggel, melynek oka sok esetben mindkét fél problémájából eredeztethető, de olyan párok is vannak, akiknél az orvosok nem tudnak konkrét problémát kimutatni, a vágyott baba mégsem születik meg, sokéves próbálkozást követően sem.
Lehet azon vitatkozni, hogy jó-e a tudományos beavatkozás vagy sem, de aki valaha szembesült a gyermektelenség rémével, akkor, amikor minden vágya csak a családalapítás volt, azok számára tényleg mentőöv a tudomány segítsége.
Magyarországon 1988-ban, augusztus 24-én született meg az első lombikbébi a Pécsi Orvostudományi Egyetemen és ezzel elkezdődött az a folyamat, melynek köszönhetően ma többezer vágyott gyermek fogan meg hathatós orvosi támogatás mellett.
A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már a meddőségi centrumokba jelentkező párok alapos előzetes kivizsgáláson vesznek részt, így készülve a kezelésre, melynek végén a szerencsések pozitív terhességi tesztnek örülhetnek.

A hazai államosítást követően egyre több pár megy külföldi meddőségi központokba, ahol legtöbbször magyar nyelvű koordinátorok vagy orvosok állnak a komoly összegeket kifizető párok rendelkezésére. A jellemzően 1500-6500 euró között mozgó csomagokban olyan vizsgálatok és beavatkozások is szerepelnek (lézeres asszisztált hatching, hosszabbított embrió tenyésztés, embrió monitorozás, embryoglue, generációs szekventálás, PICSI, MACS, stb.), amelyek az itthoni klinikákon nem vagy csak részben elérhetőek. Amennyiben egy pár külföldi lombikot választ, a gyógyszereket sem kapja ingyen, így a végösszeg igen magas lehet, viszont ezesetben nincs hónapos várólista, és az orvosi konzultáció időtartama sincs korlátozva.
A döntést, hogy belevág a lombikba, illetve azt Magyarországon vagy a szomszédos országok valamelyikében teszi, mindenki a maga lehetőségei alapján kell, hogy meghozza. A lényeg a sikeresség, és az, hogy a folyamat végére a lehető legtöbb párból váljon gyermeket nevelő szülő.










Hozzászólások