Nézd meg együtt Kovács Ákossal 2022.04.27-én 18:00-kor a művész Magunk maradtunk című kisfilmjét a debreceni Apolló moziba, majd vegyél részt közönségtalálkozós beszélgetésen Ákossal!
Magunk maradtunk címmel elkészült Kovács Ákos első kisjátékfilmje, amelynek forgatókönyvét két saját novellájából írta. A két írás – A taxis és a Magunk maradtunk – a tavaly ősszel megjelent EZT NEM LEHET MEGÚSZNI című novelláskötetében szerepel, amely komoly könyvsiker: a megjelenés óta három utánnyomást ért meg.
„A taxis vezet, a taxis beszél: egy idősödő kisember próbálja értelmezni maga körül a világot, benne a maga helyét. Szövegeiben szokásos kocsmabölcsességek és személyes vallomások, valós és soha meg nem történt események, személyes és történelmi léptékű élmények keverednek.
A végcélhoz vezető út a saját emlékeinek labirintusává változik. A felidézett alakok, szituációk megelevenednek Budapest utcáin, a sofőr pedig észre sem veszi, hogy élete képeit az utasa elé éli. Pesti srácok és disszidens osztálytársak, megemlékezők és piknikezők, romeltakarítás és rendőri intézkedés. Emlékezetes tekintetekben megjelenő teljes emberi sorsok. Egyszerű tárgyak, magányos épületek, egy egész életen átívelő levelezés foszlányai és egy százéves zenedoboz hangja vezeti a nézőt ebben a költői filmnyelven megszólaló kisjátékfilmben.”
A Film-Art bemutatja Kovács Ákos filmjét.
- A főszerepben: Papp János
- Írta és rendezte: Kovács Ákos
- Producer: Hábermann Jenő
- Társproducer: Romwalter Judit
- Fényképezte: Juhász Viktor
- Zene: Kovács Ákos
A további szerepekben: Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Sári Éva, Szász Júlia, Sára Bernadette, Cseke Péter, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly, Hábermann Lívia, Pindroch Csaba, Méhes László, Kubik Anna, Őri-Kovács Júlia
Előzetes:
A vetítés zártkörű, kizárólag belépőjegy vásárlásával látogatható.
Jegyek már kaphatók 1990 Ft-os helyáron.
Jegyvásárlás személyesen az Apolló mozi jegypénztárában vagy online:
https://jegy.apollomozi.hu/?jegyfoglalas&id=22184
Forrás: Apolló Mozi
Hozzászólások