Kevesen tudják, de van olyan, hogy Magyar Sajtó Napja. Minden év március 15-én megtartott(?) ünnepnap. Hogy miért is ünnepnap? 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot. Na ezért.
Mármost rögtön kezdjük azzal, hogy a magyar sajtómunkások jelentős része nem újságíró. Rajtuk nincs mit ünnepelni. Vagy elfogultak, vagy képességhiányosak, vagy magyarul se tudnak, vagy egyszerűen ostobák, például mert soha nem olvastak semmit. Miattuk van az, hogy Magyarországon a Szerkesztő Úr-ból Firkász lett, a magyar társadalom többsége pedig magasról csulázik erre a szakmára. Az ember csaknem szégyelli bevallani, mivel is foglalkozik negyedszázada. Persze van maradék is, csöppnyi maradék. Ők az újságírók, politikai oldaltól függetlenül. Ők valamennyire azért még műveltek, érdeklődők, éles eszűek, jól írnak és van bennük valami megmagyarázhatatlan szomjúság arra, hogy ha csépelik a klaviatúrát, akkor valami lényegit, és ne bűnt kövessenek el.
Ünnepelni nekik sincs mit, esetleg a még valameddig tartó megmaradásukat. Meg azt, ha néha-néha néhány embernek sikerül elmagyarázni, hogy az újságírás eredendően nemesen egyszerű hozzáállást kíván. Egy jó szerző az adott problémát vizsgálja érdek nélkül, meghallgattatik a másik, a harmadik, meg a negyedik fél is, az információkat igyekszik hivatalosan megerősíttetni és védi a forrását. Ennyi, elvileg nem bonyolult ez. És mégis. És nemcsak Magyarországon, még mielőtt valaki.
Oszlassunk el egy alapvető tévképzetet is: (teljesen) független média, az nincs. Nem létezik. Sehol. Valaki adja a pénzt, és a média b.szott drága műfaj. Sok pénz kell. És tudják, aki a pénzt adja, az kérhet is valamit. És miért is ne kérne, ugyebár? Ugyanakkor független újságírás létezik. Szakmai alapelvei vannak, ha valaki valaha is dolgozott normális szerkesztőségben, akkor pár év alatt megtanulhatta. Kérdezni kell tudni, nem válaszolni. Amikor az ember olyan helyen dolgozhat, ahol ezt a fajta újságírást gyakorolhatja, az Isten kegyelméből való. Egyfajta kitüntetés.
Bár a díjakkal is vigyázni kell. Jómagam éppen 10 esztendeje másodszor lettem az Év újságírója a kollégák szavazatai alapján a helyi lapnál: néhány hét múlva kirúgtak. A díjak ebben a szakmában szinte semmi jót nem jelentenek: máris jön a köpködés, például azért, hogy melyik oldalról kapta az ember. Az igazi az lenne, ha egyszer mindkét oldalról kapná valaki. Ezzel együtt, és minden siralom ellenére jómagam BÜSZKE vagyok rá, hogy újságró lehetek. A sajtó nemcsak Amerikában hatalom, bár sokan meg vannak győződve, hogy nálunk nem az. Pedig de: az emberek figyelnek. Az emberek látják, hallják, olvassák, amit mutatunk, mondunk, írunk. Úgy tesznek, mintha nem, de igen. Őket kell ünnepelni ilyenkor, az embereket. Akik még olvasnak sajtót. Magyart.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások