Belegondolt már, hogy egy nap hány életet mentenek, vagy katasztrófát orvosolnak a tűzoltók? A mai világnappal előttük tisztelgünk.
Aki szerencsés, és még nem volt rákényszerülve, hogy találkozzon velük, vagy nincs semmilyen kötődése család/ismerősök által ehhez a szakmához, nem is tudja igazán, mekkora felelőséggel és testi-lelki kondícióval jár tűzoltónak lenni.
1991 óta minden május 4-én, az említett szakmabeliek védőszentje előtt is fejet hajtunk, akinek életében tett cselekedetei miatt alakult ki az a három erény, amely mai napig a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: állhatatosság, becsület, embertársaik megsegítése.
De ki is volt Szent Flórián?
A mai Felső-Ausztria területén található Cesia-ban, Diocletianus császár uralkodása idején (a III. század második felében), légiósként lépett be a római hadseregbe. A Caecia erőd parancsnoka lett, hiszen tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai pályán. A legenda úgy szól, hogy az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián szinte kilátástalan helyzetből fékezett meg. A lehető legszörnyűbb tűzhaláltól mentette meg katonáit, és így a veszély megfékezését emberfeletti, isteni erejének tulajdonította a nép, majd szájról szájra tovább adva, megszületett a Flórián–legenda.
Az Aquiliniusz prefektura kegyetlenkedései ellen (a keresztényüldözés idején), emberségessége és igazságérzete miatt Flórián fellázadt. Börtönbe zárt 40 keresztény társa mellett kiállt, magát ő is kereszténynek vallotta, és megtagadta az áldozat bemutatását a római isteneknek. Büntetése korbácsolás volt, majd uralkodói parancsra, 304. május 4-én kővel a nyakában az Enns folyóba vetették. Mivel a folyóban mártírhalált halt, a középkorban az árvizek elleni védőszentként is tisztelték.
A megmaradt írásos emlékek szerint egy sziklán fennakadt holtteste, amelyre egy sas vigyázott, majd egy Valéria nevezetű keresztény asszony rátalált, kocsijába elrejtette, elvitte Lorchba és tisztességgel eltemettette. A lorchi Szent Flórián sír felett ma az Ágoston rendi szerzetesek kolostora emelkedik.
A Flórán-kultusz a 15. században kezdett elterjedni Magyarországon, főként az ország német ajkú részein vált közismertté. Pár száz évvel később, a 17. században a német és osztrák bevándorlás hatására, egyre több helyen kezdett megelevenedni, és tiszteletteljes megemlékezések főszereplőjévé válni a tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja. Főleg Tirolban, Bajorországban, Felső-Ausztriában terjedt el, de nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban és országunkban is, továbbá Bolognába is eljutottak ereklyéi.

Ezen a napon tehát ne felejtsünk el a tűzoltókra gondolni, és fejet hajtani előttük munkásságukért.
Hozzászólások