Kell lennie valaminek a levegőben, ami a Halott Pénz sikerének a titka. A népszerű együttes az idei Zamat Fesztiválon is színpadra lépett, a koncert előtt pedig Marsalkó Dávid adott interjút stábunknak. A zenekar alapítója többek között arról mesélt, szerinte mi kell ahhoz, hogy egy előadó évtizedeken át sikeres maradjon, és ebben milyen szerepe van a közönségnek.
Forrás: Alföld Televízió
A hazai könnyűzenei élet egyik legismertebb zenekarának története egészen 2004-ig nyúlik vissza. A Halott Pénz 2024-ben a Puskás Arénában ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Marsalkó Dávidot arról kérdeztük, szerinte minek köszönhető, hogy több mint két évtized után is az ország egyik legnépszerűbb zenekaraként tartják számon őket.
– Mindent a közönség dönt el. Az ember mint előadó tehet azért, hogy fejlődjön, és hogy egyre jobb legyen, de azt gondolom, hogy a közönség visszajelzése a döntő. Az, hogy mennyire mozdul meg a közönség egy koncerten, milyen szinten, mennyire szereti a dalokat, vagy mennyire tartja időtállónak. Rengeteg dimenziója van egy előadó megítélésének. Én abba a kategóriába vágyom, vagy szeretném, ha oda tartozna az egész Halott Pénz, hogy a közönség 10-20-30 év múlva is szeresse és énekelje a dalainkat, járjanak koncertre. Tehát ilyen hosszú távon gondolkodó srác voltam mindig is, és nagyon hiszek a közönség ítélőképességében. Az, hogy a közönség hogyan lát minket, sokkal fontosabb, mint hogy mi magunkat hogyan látjuk.

Forrás: Alföld Televízió
Az elmúlt több mint két évtizedben nemcsak a Halott Pénz felállása, hanem zenei világa is sokat változott. Marsalkó Dávid szerint azonban a folyamatos megújulás mellett van valami, ami a kezdetektől fix maradt.
– Ami állandó ebben a hosszú időszakban, az az, hogy a szövegeket én írom. Ez valamennyire keretet ad a dolgoknak, van ennek egy stílusa, egyfajta névjegyszerűsége, de ezen kívül nagyon hiszek a zenei kalandozásban. Sokszor kalandozunk műfajok között, vegyítünk dolgokat, és ösztönösen próbálunk hozzáállni a zenéléshez. Mi is változunk természetesen. Egy-egy dal kapcsán, mondjuk ahhoz képest, ahogyan 2014-ben játszottuk, lehet, hogy ha ma este játszanánk, és a kettőt összevetnénk, éreznénk, mennyi minden változott benne: a hangszerelés, a dal íve, a szerkezete.

Forrás: Alföld Televízió
Sokan azt gondolják, ha egy dal megszületik és kiadjuk, akkor ott ér véget – én azt gondolom, ott kezdődik egy dal élete. Hiszen elkezd koncertről koncertre egy kicsit átalakulni, kapcsolatba lépni a közönséggel.
Dávid arról is mesélt, hogyan jutott el szólóprojektjétől a jelenlegi felállásig.
– 2004-ben kezdtem el a Halott Pénzt, 2009-ben, illetve 2010-ben pedig megjelentek az első albumok. Addig nagyon más világ volt, underground fórumokon terjedtek a dalok, illetve MySpace-re töltöttem fel őket. Amikor aztán jött a YouTube-os időszak, egyfajta felfutás vette kezdetét az Angarddal és a Feneked a gyengémmel, ezt a sikert pedig meg tudtam lovagolni. Ekkor kezdtem el összerakni a zenekart is. A ma ismert felállás 2013 óta létezik, addig ez egy szólóprojekt volt, később pedig egy hétfős zenekarrá alakult.




Forrás: Alföld Televízió
A Halott Pénz hamarosan lezárja idei fesztiválszezonját, az évet pedig két nagyszabású koncerttel búcsúztatják: december 26-án Pécsett, december 29-én pedig a budapesti MVM Dome-ban lépnek színpadra.
Nem ez volt az első alkalom, hogy az Alföld Televízió a Halott Pénz tagjaival beszélgetett. 2023 decemberében a FÓRUM Debrecen színpadán Boros Gábor, Járai Márk és Marsalkó Dávid adott interjút stábunknak.
Forrás: Alföld Televízió










Hozzászólások