Több északnyugati járásra másodfokú riasztást adott ki a viharos szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután, mivel ezeken a területeken óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is lehetnek.
Azt írták: az országon átvonuló hidegfront környezetében sokfelé lehetnek viharos (jellemzően 60-80 kilométer/órás), kiemelten az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és a középső országrészben akár erősen viharos (általában óránkénti 70-90 kilométeres, helyenként akár ennél is erősebb) szélrohamok, amelyekhez porvihar is társulhat. Az esti, késő esti órákra a front átvonul az országon, mögötte mindenütt gyorsan csillapodik a légmozgás.
Veszélyjelzésük szerint a nap folyamán Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében is lehet ilyenre számítani. Ráadásul ezeken a helyeken – kiegészülve Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Somogy, Vas és Veszprém megyével – zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A fronthoz társuló záporos csapadékzónában főként a Dunántúlon és az északi tájakon néhol zivatar is valószínű, ezeket pedig viharos szél, intenzív csapadék, kis eséllyel apró szemű jég is kísérheti – mondták.










Hozzászólások