A Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett „Kedv, remények, Lillák” címet viselő eseménysorozat keretében a debreceni Csokonai-emlékhelyeken november 17-én megemlékezésekre került sor.
Délután a Kálvin téri Csokonai-szobornál Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Kollégium, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, a Csokonai Nemzeti Színház, valamint a Déri Múzeum – Debreceni Irodalom Háza képviselői helyezték el koszorúikat. Közreműködött Mercs János, a Csokonai Nemzeti Színház művésze és Béke Csaba zenész-énekmondó.
Este az eredetileg a Dorottya utcán, a Csokonai-síremléknél tervezett megemlékezést – a kedvezőtlen, esős időjárás miatt – a Református Kollégium dísztermében rendezték meg, ahol Barcsa Lajos alpolgármester – maga is a Kollégium egykori diákja – mondott beszédet. Először Kiss Tamás debreceni költőt, irodalomtörténészt, tanárt és teológust, Csokonai kiváló ismerőjét idézte: „1823-ban, Csokonai születésének 50. évfordulóján egy csinos ízlésű hintó állt meg a Kollégium kapujában. Mélyén, üvegpiramis alatt Csokonai szobra carrarai márványból. Rómából érkezett ez a csupa ragyogás szobor, Ferenczy István vésője alól. Eszterházy gróf meg akarta venni, de Ferenczy István Debrecennek szánta. »Alkalmasabb helyet találni sem tudtam, mint ahol ő született« – írta szűkszavúan.”
A csodálatos Ferenczy-szobor – folyatta beszédét Barcsa Lajos – azóta is a Református Kollégium ékköveként abban az iskolában ragyog, ahol a költő megalapozta páratlan műveltségét és nyelvtudását, és amely intézmény a halála után kibontakozó kultusz fontos központjává vált. Méltó tehát, hogy Csokonai születésének 250. évfordulója alkalmából a Kollégium, a Kollégiumi Kántus, a diákok és a város együtt emlékezzen ezen a helyen. Csokonai a Református Kollégium tanáraként, azaz préceptorként elkötelezett pedagógus is volt, aki a költészetet a formális iskolai kereteken túl előszeretettel tanította kötetlenebb légkörben is: a Nagyerdőn sétálva, pipázva, borozgatva diákjaival.
Csokonai páratlan műveltségét, költői zsenialitását, egyszersmind a vidám természetű poétát a „Kedv, remények, Lillák” elnevezésű programsorozattal ünnepli városunk. Ezekben a napokban városunkat Csokonai korát idéző gasztronómiai események és borkóstolók, diákszínjátszás, képzőművészeti kiállítások és könyvbemutatók, költői estek és tudományos tanácskozások jellemzik. Tiszteletünk jeléül éppen most zajlik a Dorottya premierje a csodálatosan megújult Csokonai Nemzeti Színházban.
A színház szeptemberi felavatásának alkalmára reprint kiadásban megjelentettük Csokonai Muzsikális gyűjteményét. Megújítottuk Izsó Miklós 1871-ben felállított Csokonai-bronzszobrát, amelyet a művészettörténészek méltán tartanak az ország egyik legszebb köztéri alkotásának. Külön öröm mindannyiunk számára, hogy a mostani, kerek Csokonai-évfordulóra két olyan jeles munka láthatott napvilágot, amelyek a debreceni Csokonai-kutatás jelentőségét és folyamatosságát bizonyítják. Ezek közül az első Csokonai összes művének elektronikus kritikai kiadása, a másik pedig Borbély Szilárd posztumusz tanulmánykötete Csokonairól és Debrecenről.
Debreceniként ebben az esztendőben azért is lehetünk különösen büszkék városunk irodalmára, művelődéstörténetére, mert Csokonai és Borbély Szilárd kerek évfordulóin túl több más olyan országos, az egész magyar kultúra szempontjából jelentős eseményt ünnepelhetünk, amelyeknek erős debreceni kötődése van.
Az év elején indítottuk el együtt Petőfi születésének bicentenáriumi programsorozatát, néhány héttel később, a magyar kultúra napját ünnepelve az éppen 200 éve keletkezett Himnuszra emlékeztünk a Kollégiumban, Kölcsey alma materében.
Csokonai Vitéz Mihály a következőképpen fogalmazta meg saját kötődését Debrecenhez az egyik levelében: „Hogy az én nevem eléggé esméretes ebben a városban, azt talán hosszason vitatni nem is volna szükséges. Debrecen nékem születte földem, itt nevekedtem, az atyám közönséges becsületű s kedvességű ember volt, az anyám tanácsbéli ember leánya, magam (ha talán nem kérkedni láttatnám) mindenkor esméretes és inter Aequales voltam. Hazai városomon kívül csak öt esztendeig laktam teljes életemben.”
Amikor Csokonaira emlékezve meggyújtjuk a gyertyákat, akkor gondoljunk a debreceni kultúra páratlan gazdagságára is: a Kollégiumra és városunkra mint Csokonai költészetének táplálójára, mint az ország irodalmának egyik jelentős tükrére, és mint a nemzeti literatúra és műveltség fontos bölcsőjére – zárta beszédét Barcsa Lajos.
A megemlékezésen közreműködtek: Erdei József öregdiák, a Kollégiumi Kántus, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, valamint a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának diákjai. A Kollégiumban a hagyomány szerint maga Csokonai Vitéz Mihály hívta életre az első önképzőkört, így az esemény keretében hajdani és mai diákok rendhagyó önképzőkört tartottak, több évtizedes emlékeket is felelevenítve. A megemlékezés Csokonai Vitéz Mihálynak a Kollégium külső falán található emléktáblájának megkoszorúzásával és gyertyagyújtással zárult.
Forrás: Debreceni Városháza Sajtóosztálya
Hozzászólások