Szombatra egy hidegfront érte el térségünket, emiatt már a hajnali óráktól kezdve sokfelé – így a megyeszékhelyen is – esett. Napközben mindenütt várható eső, zápor, helyenként zivatar viharos széllökésekkel. Este már csak keleten és délen eshet. Kezdetben még a déli-délnyugati szél lesz élénk, erős, majd napközben az északnyugatira forduló szelet sokfelé kísérhetik erős, viharos lökések. A csúcshőmérséklet 12 és 21 fok között alakul, lesznek olyan helyek, ahol reggel, délelőtt melegebb lesz, mint délután – jelezte előre az idokep.hu.
Vasárnap nyugat felől felől felszakadozik a felhőzet, napközben a felhőátvonulásokból elszórtan kisebb záporok fordulhatnak elő, amiket helyenként jégdara is kísérhet. Többfelé erős marad az északi-északnyugati szél. Kora reggel -2, +7, napközben 10-16 fokot mérhetünk.
Hozzászólások