Január 6-ig bárki megnézheti a 130 képből álló tárlatot.
Elfoglalta helyét Debrecen főterén a Magyarország 365 fotópályázat kiállítási anyaga- írja az MTI. A szabadtéri tárlat megnyitóját tegnap tartották, ahol Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta,
a fotópályázatra érkezett alkotások közül 130 képet tekinthetnek meg az érdeklődők január 6-ig. A négy éve indult pályázat mára az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát. Négy év alatt csaknem 120 ezer alkotást küldtek be a pályázók, ebből csak az idén 38 ezer kép érkezett. A tavalyi fővárosi kiállítás után a vidéki városok közül először Debrecen ad otthont a kiállításnak.
A politikus hozzátette, hogy ez nem véletlen, Debrecen ugyanis a magyar kultúra egyik fellegvára, ami elég ok arra, hogy a magyar fotográfia is felvonuljon a városban. Az államtitkár szerint a tárlat bemutatja, hogy hazánk tele van magával ragadó helyekkel és lüktető közösségekkel, a pályaművek között pedig debreceni fotográfusok munkái is szerepelnek.

A képeket este kivilágítva tekinthetik meg az érdeklődők, de csak 10 óráig, mert igazodtak az energiaválság miatti helyi takarékossági intézkedésekhez.
Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere azt mondta,
Debrecen kiemelten fontos helyszín turisztikai szempontból, hiszen olyan turisztikai fejlesztési hullámot indítottak el a régióban, amivel magas színvonalon tudják kiszolgálni a vendégeket. Magyarország szeretetét szeretnénk átadni a debrecenieknek és az ide látogatóknak.










Hozzászólások