A 43. Főnix cserkészcsapat jóvoltából Jézus születésének helyéről megérkezett Debrecenbe a Betlehemi láng. A Debreceni Advent programsorozatánál már megtapasztalt városi és egyházi összefogás szellemében december 21-én a Csonka Templomban megrendezett ünnepi eseményen városi és egyházi vezetők személyesen tolmácsolták ünnepi gondolataikat és egy-egy mécses segítségével tovább vitték a Szent Lángot.
Szakács György, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkészének köszöntése után Komolay Szabolcs a város nevében kívánt áldott ünnepet. Debrecen alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy december 23-án, vasárnap 17 órától a főtéren sorra kerülő negyedik adventi gyertyagyújtáson a betlehemi lángból minden érdeklődőt megajándékoznak egy-egy kis mécsessel. Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere a pásztorok nevében köszönte meg, hogy a szent láng hozzájuk is eljut és hirdetheti a szeretet és összefogás erejét.
Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze imádsága után, Markovics Balázs, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánia segédlelkésze, Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság magyar ortodox egyházközség parochusa és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője is egy-egy ünnepi üzenettel köszöntötte a jelenlévőket.
Az eseményen készült fotókat C.Kis Ilona készítette.
PROGRAMAJÁNLAT: Negyedik adventi gyertyagyújtás – 2018. december 23.
(vasárnap)16.00-18.00
Mottó: MEGTESTESÜLÉS – EMBERRÉ LETT – ISTENGYERMEK
„…ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a
jele: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Lk
2.11-12)
16.00 Régi Városháza
LÁNGOKRÓL
16.45 Régi Városháza – Kossuth tér
ÉNEKES HAGYOMÁNYŐRZŐK vonulása
17.00 Kossuth tér
IV. GYERTYAGYÚJTÁS: Adventi gondolatok a város karácsonyfája mellett
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármesterének köszöntője, az adventi koszorú
negyedik gyertyájának meggyújtása a történelmi felekezetek lelkészeinek
áldásával: Tóth László római katolikus plébános, Vad Zsigmond református
esperes és Kapin István görögkatolikus parókus adventi gondolatai.
Közreműködnek az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábasai, a Kuckó
Művésztanya jelmezesei, a Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes táncosai és az Ady Endre Gimnázium diákjai.
A betlehemi lángot idén is a cserkészek közössége hozza közénk.
Erről a lángról gyújtott mécsesek osztása és a kántálás zárja a nagy közösségben megélhető alkalmak sorát.










Hozzászólások