Zsigmond Vilmos nem csupán a saját szakterületével foglalkozott, "az egész filmet tudta és csinálta" – mondta el az MTI-nek Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr vasárnap este.
A magyar származású Oscar-díjas operatőr január elsején hunyt el kaliforniai házában.
"Borzalmas veszteség, nehéz mit mondanom. Amikor még nem tudtam, hogy nincs igazán jól, még az is megfordult a fejemben, milyen nagyszerű lenne mégis filmet csinálni együtt. Egyszer ugyanis, nagyon régen tettünk egy fogadalmat egymásnak, hogy ha kettőnk közül valaki rendezőként filmet készít, akkor a másikat viszi operatőrnek. Nem így alakult az életünk" – idézte fel Koltai Lajos, megjegyezve, Zsigmond Vilmos 85. születésnapja alkalmából adott tavalyi budapesti díszvacsorán már lehetett érezni, hogy "valami nincsen rendben".
"Ha van olyan, hogy filmíró művészet, akkor ő valódi filmíró művész volt" – hangsúlyozta Koltai Lajos. Hozzátette: Zsigmond Vilmos nem csupán a saját szakterületével foglalkozott, "az egész filmet tudta és csinálta".
"Igazából nem volt neki mit követnie, ment a saját útján. Ez volt a legnagyobb dolog, amit tehetett: volt saját útja, és azt járta. Ezzel hódította meg Hollywoodot is, hogy saját nyelven beszélt, és hogy mindig olyan maradt, amilyen volt" – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Zsigmond Vilmos személyisége, a világgal szembeni csodálata, odaadása a filmgyártás egyik legnagyobb értéke volt.
Koltai Lajos kitért arra is, hogy közös mesterük, Illés György az 1970-es évek elején Magyarországra hazalátogató Zsigmond Vilmossal megnézette a Prés című filmet, amelynek ő volt az operatőre.
"Egy kis vetítőben megnéztük, emlékszem, teljesen odavolt, kérdezgette hogyan csináltam" – idézte fel barátságuk kezdetét Koltai Lajos. Hozzáfűzte: Zsigmond Vilmos később rengeteg segített karrierjében, az Egyesült Államokban a legnagyobb operatőrök előtt méltatta őt, mint a "srác, akire érdemes odafigyelni".
"Tele volt azzal a tiszta, őszinte és nyitott szeretettel, amivel nem mindenki él, különösen a szakmában nem. Mindig odafigyelt arra, hogy a másik mit csinál, mi az, ami értékelhető a munkájában" – fogalmazott. Koltai Lajos kiemelte: Zsigmond Vilmos egyetlen alkalommal, az 1990-es A gyönyör rabjai című amerikai film pótforgatásán önként helyettesítette őt a kamera mögött.
"Nagyon tudta élvezni a tájat, az életet, az ízeket, a szépet. Mindig lógott a nyakában egy fényképezőgép, akármilyen körülmények között találkoztunk. Mindent rögzített, a hangulatot, az embert, az időjárást, mindent" – emlékezett vissza, hangsúlyozva, hogy fantasztikus kiállítás nyílt az így készült fotókból a budapesti Ludwig Múzeumban 2015 tavaszán.
Zsigmond Vilmost a San Franciscótól délre fekvő Big Sur településen, álmában érte a halál január elsején, kevéssel éjfél előtt – mondta el az MTI-nek Romwalter Béla, az elhunyt Oscar-díjas operatőrrel közösen indított Sparks vállalat vezetője.
Hozzátette: Zsigmond Vilmos valószínűleg veseelégtelenség következtében halt meg a Csendes-óceánhoz közel fekvő kaliforniai házában, ahová karácsonykor ment fel.
Az operatőr élete utolsó időszakában két filmterv látványvilágán dolgozott, köztük egy Kemal Atatürk török politikus életéről szóló alkotáson – mondta Romwalter Béla, hangsúlyozva, hogy Zsigmond Vilmos élete utolsó évében rengeteg szeretetet, elismerést kapott Magyarországon.
A fővilágosítóként ismert filmes szakember kiemelte: Zsigmond Vilmos nagyon szeretett tanítani, fontos volt számára, hogy továbbadja a tudását. A Budapesten kétévente rendezett operatőri mesterkurzusokra számos neves szakembert hozott magával az Egyesült Államokból, köztük a szintén magyar származású Kovács Lászlót, vagy a nemrég elhunyt Haskell Wexlert is.
Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt 1971-ben, ugyanebben az évben a McCabe és Mrs. Miller című Robert Altman-darab forgatásakor fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. Ezt az eljárást alkalmazta később A madárijesztőben és A szarvasvadászban is.
Az 1970-es évek amerikai újhullámos filmjei mellett olyan hollywoodi produkciókat is fényképezett, mint a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat (a történet feszültségének fokozásához nagyban hozzájárultak kézikamerás felvételei) és a Harmadik típusú találkozások, amelyért 1977-ben Oscar-díjat kapott. Ő fényképezte a vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadászt, amelyért – bár jelölték – Oscar-díjat nem kapott, de átvehette a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését. Ő maga ezt a filmjét tartotta a legjobbnak, jóllehet mindet szerette, mert mindegyiknek "volt értelme".
Zsigmond Vilmos több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet (a The Band búcsúkoncertjét megörökítő Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok, Maverick), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi filmet, amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott, erotikus thrillert (Sliver, Vágyak vonzásában), többször dolgozott Woody Allennel (Melinda és Melinda, Kasszandra álma). 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte a Fekete Dália fényképezéséért (1985-ben A folyó című drámáért jelölték). Az elmúlt években dokumentumfilmet (God the Father) és játékfilmet (Hat tánclecke hat hét alatt) egyaránt forgatott, dolgozott a televízió számára is.
A szülőhazájával mindvégig kapcsolatot tartó operatőr 2002-ben fényképezett először magyar filmet: a Bánk bán című Erkel-opera 2002-es filmváltozatáért Káel Csaba rendezővel megosztva megkapta a legjobb operaadaptációért járó díjat a világ egyetlen filmoperatőr fesztiválján, a Cameraimage-n. 2006-ban egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek, s ő volt az operatőre A halálba táncoltatott lány című, Hules Endre által rendezett filmnek (2011).
A kritikusok által a fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond Vilmos saját szavai szerint nem szerette, ha a színek túl sokat beszélnek. Tudását többször is mesterkurzus keretében adta tovább Magyarországon és az Egyesült Államokban. Az operatőröknek azt tanácsolta, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha filmszalag lenne. Úgy vélte, a digitális technika még nem éri el a hagyományos film szintjét, és felületességre késztet. Számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság.
Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001 óta a Corvin-lánc birtokosa, 2004 óta Szeged díszpolgára, ahol mozitermet is elneveztek róla. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, a következő évben a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat, ősszel a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét.
(MTI)
Hozzászólások