Először ült össze a libanoni országgyűlés az ország fővárosában, Bejrútban történt múlt heti hatalmas robbanás óta. A folyamatos tüntetések miatt a képviselők nem az ország parlamentjében, hanem az UNESCO palotában találkoztak. Az ülés fő témája a katasztrófa után bevezetett szükségállapot volt.
„A rendkívüli állapotot egy hónappal meghosszabbítjuk Bejrútban, mert az egészségügyi helyzet ezt szükségessé teszi" – jelentette be a tárgyalások után Hamad Hasszán egészségügyi miniszter, aki már várhatóan nem sokáig tölti be a tisztséget, a tragédia után pár nappal ugyanis az egész kormány lemondott. Az ügyvivő kormányfő korábban előrehozott választások kiírását javasolta, de azt a házelnök és több politikai szervezet nem támogatta.
A túlhatalomtól tartanak
A szükséghelyzetet eredetileg még a lemondása előtt rendelte el a kormány Bejrútban, felhatalmazva a hadsereget például arra, hogy kijárási tilalmat vezessen be, megakadályozza a nyilvános gyűléseket, cenzúrázza a médiát, és a biztonságot veszélyeztető cselekmények gyanújával akár katonai bíróság elé állítson polgári személyeket. A tartósabb szükségállapot bevezetéséhez azonban parlamenti jóváhagyásra volt szükség.
A lépést több jogvédő szervezet is kritizálta. Szerintük a kormány már így is túl sok jogosultságot kapott a koronavírus-járvány miatt, és sokan tartanak attól is, hogy a hadsereg könnyebben hallgattathatja el az elégedetlenkedőket a rendkívüli jogrendben.
A parlamenti ülésen – mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését – egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól. Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte.
Érkezik a segítség
A nemzetközi szállítmányozó cégek közben a hatalmas károkat szenvedett bejrúti kikötő helyett Tripoliba irányítják át a forgalmukat.
A gazdasági és politikai válsággal küzdő országba sok segélyszállítmány is tart. Franciaország vezető szerepet játszik Libanon talpra állításában a drámai robbanás után, politikai pártokkal is tárgyal, hogy meggyorsítsa az új kormány megalakítását. Egy francia helikopterhordozó hajó, a Tonnerre 200 tonna liszttel, tejtermékkel és bébiétellel, valamint több mint száz tonna csomagolt élelmiszerrel tart Libanon felé.
A francia védelmi miniszter mellett Bejrútba várják David Hale politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkárt is, aki várhatóan megerősíti az amerikai kormányzat készségét arra, hogy segít a libanoni népnek kilábalni a tragédiából.
Óriási a pusztítás
Az augusztus 4-ei robbanásnak már több mint 170 áldozata és 6000 sérültje ismert. A libanoni hírügynökség szerint a fővárosban 601 történelmi épület rongálódott meg, közülük 70 összedőlhet, ha nem állítják helyre őket gyorsan.
A lépést több jogvédő szervezet is kritizálta. Szerintük a kormány már így is túl sok jogosultságot kapott a koronavírus-járvány miatt, és sokan tartanak attól is, hogy a hadsereg könnyebben hallgattathatja el az elégedetlenkedőket a rendkívüli jogrendben.
A parlamenti ülésen – mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését – egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól. Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte.
Kép: Hassan Ammar
forrás: euronews










Hozzászólások