A Bényi Galéria Épületes lélek című kiállítása február 17-től március 24-ig látogatható a Kölcsey Központban.
A megnyitón Dr. Puskás István, Debrecen város kulturális területéért felelős alpolgármestere és Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a látogatókat.
„Az épületek nemcsak egy korszak leképződései, de a tereket használók mindennapi gyakorlatainak alakítóivá is válnak, hiszen határt szabnak, ugyanakkor mozgásteret biztosítanak ház és ház között vagy épp a falakon belül – tehát keretet adnak a létezéshez. Az általunk használt épületeket, otthonainkat meghatározó kulisszák – akarva-akaratlan – mesélnek társadalmi státuszunkról, életmódunkról, megélt szerepeinkről, törekvéseinkről és mindennapi preferenciáinkról. A homlokzatok pedig – akár egy-egy arc – előrevetítik az érkezőnek, hogy mi várja odabent.”
kezdte megnyitó beszédét Áfra János író, művészetkritikus.
Mikor és hol?
A kiállítás 2022. február 17. és március 24. között látogatható a Bényi Galériában.
További információ a Facebook oldalon érhető el.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa: Belső Balkon
„5 éve dolgozom ezen a sorozaton, ezalatt kirajzolódott egy narratíva: felvillantak tájékozódási pontok, megépültek bizonyos szálak, melyek aztán összezavarodtak, és a „kint” terepe idővel ugyancsak egyfajta belső térré vált, vagyis a belsőt tükrözi. A padlók mintázata nem csak üres ornamentika, hanem lehetnek akár a belső mintáink végtelen sorozatai, melyek mégis megszakadhatnak; vagy a hálózatok, amik át- meg átszővik az életünket, összekötnek egymással, összekötik a tereket, miközben tagolják is azokat. A célom végül is mindig a jelen tettenérése, megragadása, és az, hogy az ember felismerje önmagát, ráébredjen önmagára és sorsa természetére. A lélek valódi történéseit próbálom meg ábrázolni.
A művészet egy szellemi és lelki mozgás: az érzékek felfognak abból valamit, amikor életünk meghatározó momentumai történnek – ezen meghatározó létpillanatok emblematikus ábrázolhatóságát kutatom.
Munkáimban a figurális és a geometrikus művészet elemeit egyesítem, a célom egy új képi világ és kifejezésmód megteremtése, amely nem azonos az absztrahálás ismert módszerével. Képeim a gyermekkori boldogság, a világban „otthon levés” érzetének felidézései egy olyan lakóhelyről, amelyről meghitt emlékeim vannak.”

Posta Máté: Tükröződés és Veduta
„A tükör a megismerés eszköze, még akkor is, ha tökéletlen képet kapunk, mivel az objektum egy közvetítő közegen keresztül jut el a szemlélőhöz. Itt az ablakfelületek a tükrök, amikben a szemben lévő homlokzat látható, de a kettős üvegablak egyenetlensége miatt a tükörkép töredezetten, amorf formák együtteseként jelenik meg. Izgalmassá teszi még a témát a különböző ritmikus szerkezetek – az ablakok repetitív geometriája és a tükröződő homlokzati elemek ismétlődő formái – egymásra vonatkoztatása. Bizonyos esetekben a tükröződő felület előtti és mögötti látványelemek, mint áttetsző rétegek olvadnak egymásra.
Mai világunkra igen jellemző a töredezettség, szétesettség, az egész helyett csak a résszel foglalkozunk. Ennek egyfajta lenyomatai ezek a képek. Nem véletlen, hogy a téma bevezető sorozata Ady Endre után a „Minden Egész eltörött” címet kapta. Hálás téma ez, mert szabad teret enged a gesztusokra épülő nyelvezetnek, miközben az alkotások a látványfestészet keretein belül maradnak.
A veduta egy 16. századi olasz kifejezés, amely realista városképet jelent. Ezen festmények a mai képeslapok előzményének tekinthetőek, amiket vásárlója az adott helyszínen töltött idő emlékeként hazavihet. Fontos szempont volt tehát a látvány részletes, hű ábrázolása.
A képeim nem Velence monumentális architektúráját mutatják be, hanem egyfajta lenyomatai a szűk utcák falainak, az azokon látható festett utcatábláknak, ami elsődleges élménye a Velencébe utazónak. Festményeim pontos lenyomatai az eredeti falrészeknek, az utcatábla pedig könnyen azonosíthatóvá teszi a helyszínt, így a képek beteljesítik a veduta téma eredeti küldetését is.”
Forrás: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.
Hozzászólások