Április 3-án előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
Az elsőrendű vádlott és a 20 éves sértett egymást régóta ismerték, haragban voltak. A vádlott és a fiatal férfi 2021. május 6-án 21 óra körül barátaik társaságában tartózkodtak Debrecen belvárosában, egy sörözőben. Amikor az elsőrendű vádlott és a sértett a vendéglátóhely mellett, az utcán összetalálkoztak, a vádlott a haragtól indulatos lett és megfenyegette a sértettet. Az eset odáig fajult, hogy a férfi elővette a tulajdonát képező lőfegyvernek látszó riasztótölténnyel töltött gáz- és riasztó pisztolyát, amivel néhány centiméterről egyszer a 20 éves fiúra lőtt. A sértett a lövés következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a vádlott pedig a helyszínt elhagyta.
A rendőrök a vádlott tartózkodási helyén végzett kutatás során lefoglalták az elkövetéshez használt gázriasztó pisztolyt, valamint 58 darab hozzá tartozó töltényt. A nyomozók a kutatás során egy simítózáras műanyag tasakban közel 2 gramm fehér port, míg egy másik tasakban közel 6,5 gramm zöld növényi törmeléket, valamint egy kábítószer kiméréséhez használt digitális mérleget találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint a fehér porból amfetamin, míg a szárított növényből a kannabiszra jellemző vegyület volt kimutatható. A mérleg felületén amfetamin, kokain és kannabionid vegyületeket azonosítottak. Az elsőrendű vádlott Debrecenben egy ismeretlen személytől szerezte be a kábítószert, amit továbbértékesített a barátainak.
2021. július 20-án az első- és a másodrendű vádlottak a barátaikkal találkoztak Debrecen belvárosában, majd busszal elutaztak Nagyhegyesre, ahol az egyik ismerősüknél kábítószert akartak fogyasztani. Az összejövetelen az elsőrendű vádlott a nála lévő amfetamintartalmú porból megkínálta a társait, csíkokban kiadagolta és abból mindenki fogyasztott. Rövid időn belül a kábítószertől az elsőrendű vádlott rosszul lett, ezért a társai mentőt hívtak hozzá. Az orvos bejelentésére a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság rendőrei az ingatlanban kutatást tartottak, amely során az elsőrendű vádlott helyszínen maradt hátizsákjában közel 12 gramm amfetamint és más drogot találtak és foglaltak le. A rendőrök a másodrendű vádlottal szemben is intézkedtek a helyszínen, nála egy tasakban közel 53 gramm halványsárga színű, porrá száradó masszát találtak, ami a szakértői vélemény szerint amfetamint tartalmazott. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A másodrendű vádlott elmondása szerint a kábítószert 2021. júliusában vásárolta egy debreceni pizzéria mellett ismeretlen személytől.
Az elsőrendű vádlott bűncselekménysorozata ezzel nem ért véget. Egy debreceni benzinkúton 2022. január 16-án 23 óra 50 perc körül utasként ült az egyik személygépkocsiban, amelynek sofőrjét a rendőrök éppen igazoltatták. Az intézkedés során a rendőrök az elsőrendű vádlott táskáját is átvizsgálták, és a táskában kábítószert, valamint 776 ezer forint készpénzt találtak. Ezt követően a Debreceni Járásbíróság 2022. január 19-én elrendelte a vádlott letartóztatását.
Forrás: Debreceni Törvényszék
Hozzászólások