Kórházba szállítása után belehalt sebeibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, akire egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek. Mint azt az Origo is megírta, a merénylőt a rendőrség elfogta. Abe Sindzo 67 éves volt.
A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek.
A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy vélhetően házi készítésű fegyvert. A rendőrség tájékoztatott, hogy a gyanúsított egy narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le.
Az NHK japán közszolgálati televízió úgy tudja, a merénylő csupán annyit mondott, „elégedetlen volt” az egykori kormányfővel, a narai rendőrkapitányság részéről azonban azt közölték, a támadónak nem Abe politikai nézeteivel volt problémája.
(Origo, MTI, HP)










Hozzászólások