Az idei debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozatába a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából egy, a nézőben nosztalgiát ébresztő, ugyanakkor az aktualitása miatt elgondolkodtató darab is bekerült. 2021. július 31-én Szép Ernő Lila ákác című klasszikusa a nagyváradi Szigligeti Színház adaptálásában érkezett a cívisvárosba.
A Botos Bálint rendezte darab kiválóságának egyik titka véleményem szerint épp abban rejlik, hogy miközben a díszlettel és a jelmezekkel hamisítatlanul visszaadja a mű keletkezésének korát, azaz a 20. század II. világháborút megelőző, még nyugodtnak látszó, de a változás feszültségét már magában hordozó miliőjét, a mondanivalójával, a főhős, Csacsinszky Pali (Sebestyén Hunor) érzelmi „vergődéseivel” egy ma is létező és ható jelenséget tár elénk. A fiatalember elérhetetlen szerelem iránti, pontosabban az e szerelem „tárgya” iránti sóvár vágyát, valamint a „tálcán kínált” szerelem visszautasítását, semmibe vételét. Amíg az előbbi érzelmi viszonyt az úriasszony Bizonyosné (Tasnádi-Sáhy Noémi), az utóbbit az egyszerűségében elragadó varrólány, Tóth Manci (Román Eszter) testesíti meg.
Botos Bálint adaptációja nagyszerűségének másik titka pedig ezzel a „megtestesítéssel” függ össze: ugyanis az első pillanattól kezdve az lehet a benyomásunk, hogy ezt a két hölgy közötti „vergődést”, „örlődést” végig mintegy „belülről”, valójában a főhős tudatából láttatja az előadás. Csacsinszky Pali végig jelen van a változatlan, egyetlen „dobozon” belül berendezett, szobabelsőt ábrázoló díszletben, s bármi történjék mellette, körülötte, az olyan, mintha az ő gondolatai és aktuális lelkiállapota kivetülése lenne. Az előadás egy pontján az őt remekül alakító Sebestyén Hunor ki is mondja, hogy „én itt lakom belül”, s valóban, mintha a Bizonyosné körül folyton ott lebzselő férfihad (Majmóczy, Mínusz) „ténykedése”, valamint Tóth Manci varrodából a kaszinóba tartó, táncos „karrierje” épülése is azt szolgálná, hogy Csacsinszky boldogságra vágyó, de a boldogtalanságban láthatóan „fürdőző” énjét alátámassza.
Rajta ugyanis ott van az a fajta paradox spleen-érzés, amikor valaki, bár azt hangoztatja, hogy boldogságra vágyik, valójában szeret szenvedni, szeret „kissé elveszett állapotban lenni”. Ha nem szeretne, nem vágyódna egy elérhetetlen nő iránt, s nem utasítaná el élete szerelmét, egyben lehetőségét Tóth Manci személyében. De ez a fiatalember „fürdőzik” a szenvedésben, Ideológiát gyárt hozzá. Sebestyén Hunor kellően szenvtelen, önmagával szemben távolságtartó előadásában saját magát elemzi azzal kapcsolatban, hogy ő hogyan viszonyul a nőkhöz és a szerelemhez, és vajon a nők hogyan viszonyulnak őhozzá. Egy klasszikussá vált, ugyanakkor elgondolkodtató, kérdésbe burkolt mondata remekül fémjelzi ezt: „vajon mi imponál jobban a nőknek, a bánat, vagy a gondolkodás?”
S miközben ezen elmélkedik, a két nő vele kapcsolatos viselkedése – amely, ismétlem, főleg az ő elméje kivetülése – félelmetesen aktuálissá teszi a darabot. Azzal, hogy Bizonyosné az egyik jelenetben, látva Pali vele kapcsolatos teszetoszaságát, „kicsikarja” tőle a szexuális aktust, s teljesen átveszi az irányítást, a ma is nagyon fontos kérdést: a ki viseli a nadrágot egy kapcsolatban? problémát is felveti. Ugyanakkor Tóth Manci viselkedése ennél jóval elgondolkodtatóbb: ha a 20. század harmincas évei felől szemléljük, az, amikor kétségbeesésében szerelmet vall az őt (látszólag) semmibe vevő Palinak, az akkori kor „szokásaihoz” képest rendkívül szégyenletes dolgot művel: elárulja az érzelmeit, s ezzel teljesen kiszolgáltatottá teszi magát a férfival szemben. De ha a mai kor „erkölcsei” felől nézzük, hát miért ne kezdeményezhetne ő, a nő? – tehetnénk fel a kérdést.
Csakhogy, mivel mindez Csacsinszky tudatában játszódik, a két nő között végeredményben mégiscsak neki kéne választania – függetlenül attól, hogy a történéseket 20. század eleji vagy 21. század eleji szemmel nézzük-e. De hogy erre képtelen, ezt kiválóan érzékeltetik azok a színpadi elemek és kellékek is, amelyek ennek a „szerelmi háromszögnek” a férfi agyában való megbonthatatlanságát tükrözik. Csacsinszky zöld nadrágja és narancssárga inge ugyanis Bizonyosné narancssárga pánttal ellátott zöld ruhájában, valamint Tóth Manci zöld szoknyájában is tükröződik, akinek azonban az e színskálába nem illő rózsaszín inge már előrevetíti a nem túl boldog végkifejletet…
S feltétlenül szólnunk kell Csacsinszky tudatának egyéb, színpadon szereplő „kivetüléseiről” is. Azaz azokról a nagyszerű színészi alakításokról, amelyek egytől egyig lenyűgözőek. A társulat tagjai egyfelől valami hihetetlen mozgáskultúrával táncolnak, vagy épp verik, ütlegelik egymást a színpadon, másfelől rendkívül erős karakterként vannak jelen. Gondoljunk csak a legfőbb Bizonyosné-hódoló, Majmóczy (Kiss Csaba) beszélő nevéből is adódó, a kor ideológiáját, a zsidózást (szerencsére finom színpadi eszközökkel) majmoló, valamint a kor divatját, „módiját” tükröző alakjára, vagy Mínusz (Balogh Attila) beszédhibájára, amely önmagában jelzi ennek a figurának a „sodródó”, „megfelelni vágyó” mivoltát, s ne hagyjuk ki a darab női spleenjét az állandó öngyilkossági kísérleteivel megtestesítő Hédi (Gajai Ágnes) személyét sem.
Miközben a 20. század eleje és a 21. század eleje nemcsak a tematika, hanem a nyelvhasználat szintjén is összecseng, s teszi ezzel is egyfelől korhűvé, másfelől aktuálissá a darabot. Mert amíg Csacsinszky Pali a maga spleenjével kiművelt, ma is érvényben lévő modern nyelvet használ, Tóth Manci az alacsony származása miatt is a 19. század végére jellemző, de az alsóbb néprétegekben még a 20. század első felében is meglévő nyelvi fordulatokkal él. Ennek eklatáns példája, hogy a „mihelyst” helyett a „miháncs” szót használja, ami persze jó alkalom Pali számára, hogy a nyelvhasználata miatt is fogást találjon ezen a lányon…
Pedig csak észre kellene vennie az értékeit, a csámpás lába mögött meghúzódó tisztaságot, és kevesebb „értéket” kéne belelátnia Bizonyosnéba… A dolog Csacsiszky tudatában megoldhatatlan, ezért helyette ezt a dilemmát az élet oldja meg, fájdalmasan, olyan Szép Ernő módjára romantikusan fájdalmasan…
Az alkotók:
- Csacsinszky Pali – SEBESTYÉN HUNOR
- Tóth Manci – ROMÁN ESZTER
- Bizonyosné – TASNÁDI-SÁHY NOÉMI
- Angelusz – KARDOS M. RÓBERT
- Zsüzsü, Bizonyos úr – IFJ. KOVÁCS LEVENTE
- Hédi – GAJAI ÁGNES
- Mili, Mindigné – FÁBIÁN ENIKŐ
- Majmóczy – KISS CSABA
- Mínusz – BALOGH ATTILA
- Józsi – HAJDU GÉZA
- Redő Oszi, Kocsis, Frédi – SCURTU DÁVID
- Stefi, táncosnő – KOCSIS ANNA
Rendező:
BOTOS BÁLINT
Gyürky Katalin
Hozzászólások