A 0-tól a 120 százalékos kereskedelmi árrésig mindenre van példa a sütőipari termékeknél.
Mintegy 100 ezer hazai kiskereskedelmi egység, valamint a teljes magyar gabona-, sütő- és tejipar érdekét tartotta szem előtt a kormány, amikor a kereskedelmi törvény módosításáról döntött. Ennek értelmében ha egy napi fogyasztási cikket árusító üzletlánc árbevétele meghaladja az évi 100 milliárd forintot, az automatikusan piaci erőfölénynek minősül és szankcionálható.
Kivéreztetve
Ágazati szereplők állítják: csak a sütőipar a multik erőfölénye miatt 2010 óta egy kiló fehér kenyérre vetítve legalább 30-40 forinttal, egy zsemlére vetítve pedig legalább 8 forinttal nem tudta érvényesíteni azokat a költséghatásait, amik csak arra lennének elegendőek, hogy az azóta begyűrűzött pluszköltségeket ellensúlyozzák. Tehát nem arról van szó, hogy jobb jövedelmi pozícióba kerülne ezáltal a sütőipar, hanem, hogy visszakapná azokat az elmaradásait, amit nem tudott érvényesíteni a multiknál, és a nagy láncok ilyetén viselkedése miatt más kereskedelmi szereplőknél sem. A gyártók szerint ennek egyik oka az, hogy a láncok erőfölényben vannak, és úgy cserélik a beszállítóikat, ahogy akarják. A másik, hogy a multik kilónként 200 forintos fogyasztói ár alatt is akarnak tartani sütőipari termékeket. Gyakori, hogy a fehér kenyérre vagy a sima kiflire és zsemlére nem tesznek árrést vagy alig, ezzel egyben azt üzenve a fogyasztóknak, hogy ez a termék ennyit ér. Ugyanakkor (hogy a pénzüknél legyenek) a kurrens termékekre hatalmas árrést pakolnak az áruházláncok.
Beszédes számok
Iparági szakértők szerint a tömegtermékeknél a multik árrése 0 é 4 százalék között van, miközben az egyéb, magasabb hozzáadott értékű sütőipari termékeknél a diszkontoknál 70-80 százalék, a többi láncnál pedig 100-120 százalék a beszerzési árra vetített árrés. Például: ha egy alapterméket 100 forintért vesz meg a multi, akkor azt 100-104 forint plusz áfa áron kínálja a fogyasztónak, ugyanez kurrens sütőipari terméknél 170-180 vagy 200-220 forint fogyasztói árat jelent. De, ha a láncok mindezt összerázzák, ők köszönik szépen, jól vannak, hiszen összességében a profitjuk zsebben van. Kik járnak rosszul? A sütőipar, a malomipar és a magyar tulajdonban lévő kiskereskedelem, akiknek a működéshez szükségük van/lenne egy elfogadható mértékű árrésre.
Mi lehet a megoldás?
A gyártók szerint rá kell venni a törvénnyel érintett kereskedelmi láncokat is arra, hogy normális áron vásároljanak és normális árrésszinteket használjanak. Nagy kérdés, hogy ki fogja megállapítani a törvénysértést? Ki indít majd pereket a törvénysértő multik ellen? Ki lesz az az ágazati, érdek-képviseleti vagy kormányzati szereplő, aki a sütőipar helyzetét látva nem fél nekimenni a nagyoknak és megpróbál a törvény betűjének érvényt szerezni? Valakinek pedig fel kell venni a kesztyűt, hiszen a sütőipar tartalékai kimerültek, a költségcsökkentési lehetőségei elfogytak. Egyesek szerint a döntéshozóknak el kéne gondolkozni azon, hogy a kormány egy átlagos árrésszint-használatot írjon elő az alapvető termékkörre, a tejre és a kenyérre. Az ugyanis tarthatatlan állapot, hogy az ezer működő magyar sütőipari vállalkozás 60 százaléka veszteséges. Nem jut pénz fejlesztésre, a technológiai megújulás elmaradása rontja a költséghatékonyságot, a többletköltségeiket pedig a kereskedők évek óta nem hajlandók elismerni. A tőkehiány ráadásul a piac konszolidálását is lehetetlenné teszi. „Az ágazat mostanra kivérzett, a költségeit ténylegesen elismerő átadói árakra van szüksége ahhoz, hogy kevesebb, de hatékonyabb szereplővel egyáltalán újra tudjon épülni” – állítja egybehangzóan a szakma.
Petneházi Attila
petnehazi.press@gmail.com
Hozzászólások