Amikor ezt a járdarészletet lefotóztam, gyerekcsínynek gondoltam a feliratot, még mosolyogtam is rajta. Sőt, bevallom: megálltam a kerékpárommal és vártam, hogy valaki a közelben majd jó nagyot nevet, hogy látatlanul is irányítani tudott, hiszen tényleg addig mentem és nem tovább.
A mondat azonban a fejembe ragadt és többletjelentést kapott. Hiszen ez lehet akár valami komoly is. Persze így túl általános, de lehet, hogy épp ez volt a cél. Vajon hány olyan területe van az életünknek, ahol ezt kellene mondanunk? A vonal, amit a képen láthatunk egyenes és határozott. A vonalak a fejünkben azonban folyamatosan csúsznak előre, így elkerülve azt, hogy eljussunk odáig.
Hozzászólások