Az elmúlt két meccsen – a Honvéd és az Újpest ellen – egyaránt vereséget szenvedett a Loki a labdarúgó NB I-ben, ezért ismét közelebb került a kieső zónához. Már csak ezért is fontos volt, hogy Dzsudzsákék ponttal vagy pontokkal távozzanak vasárnap délután a Paks otthonából.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, majd a játékrész végefelé a paksi Haraszti megdöngette a lécet.
A szünet után nem sokkal megszerezte a vezetést a Loki, David Babunski lépett ki a védők közül és lőtt szép mozdulattal a jobb alsó sarokba!
Nem sokat kellett várni a házigazdák válaszára, de Haraszti lövését ismét hárította a kapufa.
A hajrában Tischler hagyott ki egy nagy helyzetet a debreceni oldalon, majd a játékvezető Szélpálnak felmutatta a piros lapot, amit hosszú percek VAR-ozása után visszavont: maradhatott a paksi a pályán. Érdekes döntés volt…
A sok tanakodás és videózás miatt jócskán hosszabbított a bíró, amelyet végignyomott a zöld-fehér alakulat, a Loki pedig őrizte előnyét. Olyannyira óvta, hogy végül 1-0-ra nyerni is tudott a DVSC.
OTP Bank Liga, 25. forduló
Paks-DVSC 0-1 (0-0)
Paks, 2076 néző. Vezette: Andó-Szabó S.
Paks: Nagy G. – Szabó J. (Szélpál, 62.), Gévay (Szabó B., 62.), Lenzsér – Pethő (Böde, 62.), Balogh B. (Nagy R., 75.), Windecker, Haraszti, Medgyes – Sajbán M., Ádám M. Vezetőedző: Bognár György.
DVSC: Hrabina – Poór (Baranyai, 94.), Pávkovics, Deslandes, Charleston – Varga J., Baráth P. – Dzsudzsák, David Babunski (Bényei Á., 79.), Bódi – Dorian Babunski (Tischler, 84.). Vezetőedző: Joan Carrillo.
Gól: David Babunski (50.).
Sárga lap: Szabó J. (11.), Szabó B. (72.), illetve Poór (29.), Varga J. (40.), David Babunski (40.), Dorian Babunski (46.), Pávkovics (64.), Baráth P. (87.).
Fotó: dvsc.hu
Hozzászólások