Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. De nem magában élt, volt neki három lánya is. Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk se lett volna. Már ugyancsak ott volt az idejük, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve. Egyszer egy idegen legény jött a faluba leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót sem, majd beszél ő helyettük. Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz; a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány: – Put a té, put a té! A közbülső meg mindjárt rámondja: – Ne fólj te, nem fabad befélni! De a legkisebbik se hagyja: – De drága a té, péndér addák! A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét se várta meg. Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.
(Népmese, Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest – 1972)
Két fiatal csaj beszélgetett hajnalban a villamoson. Egyikőjük sem volt számomra extra, de ultragáz sem, körülbelül a négy sör esete…
Beszélgetésük viszont szöget ütött a fejembe. Egyikük (a kissé pösze) randizni volt egy sráccal, vagyis „csávóval.” Állítólag iszonyat helyes volt a „csávó”, minden klappolt az alapos FB-csekkolás után is, viszont megtörtént a legnagyobb baj: a randin kinyitotta száját az ifjú, itt pedig megtört a jég, felépült a Antifaschistischer Schutzwall, vagyis vége volt mindennek. A srác állítólag iszonyatosan selypített, pösze volt, fogazata pedig tán még a Kasza Tibién is túltett.
Átestek a szokásos, amcsi filmekből jól eltanult, rettenetesen kínos, erőltetett marhaságon: első vacsi. Mindegy mibe kerül, ezt akkor is így szokták; ezen giccsszagú, ám szükséges események után már az első csóknál megjósolja egy nő a kapcsolat jövőjét.
Férfi kollégám legnagyobb pechje talán az volt, hogy a mondanivalónk 90%-a általában valóban nem a szánkból jön, de őszintén megvallva, nem szeretnék az okok között kutakodni.
Sokkal érdekesebb volt számomra az, hogy a beszélgetés 85-90 százalékában a 'pénz' szó hangzott el. Mármint abban a vonatkozásban, hogy a „csávó” mennyire tele volt lével, csak úgy sorakoztak a húszezresek a tárcájában. Kezdtem úgy érezni, hogy a sok pénz felülírta a kezdeti gigantikus undort is. Kíváncsi lettem volna a folytatásra, de leszálltam, bőven elég volt ebből ennyi is…
KB
Hozzászólások