Már javában tart az idei tanév, de azt gondolom, hogy a szeptemberi iskolakezdés nehézségei még nagyon sok családban jelentenek problémát, hiszen a beilleszkedésre és a visszarázódásra nem elegendő egy hónap. Szabó-Varga Alexandra a BagolyKaland megálmodója ezekről a nehézségekről mesélt az interjúnkban. Fejlesztőpedagógusként gyakran kérik a segítségét ezen kihívások megoldásában, amelyekből most megosztott velünk néhány hasznos tanácsot.
Az iskolakezdés nemcsak a gyerekeknek, hanem sok szülőnek is komoly kihívást jelent. Még szeptember végén sem feltétlenül állt be a rend. Hogy látod, ki éli ezt meg nehezebben a gyerekek vagy a szülők?
Talán az első időszakban a gyermek, hiszen ő az, akinek a legelső naptól kezdve meg kell birkóznia egy vadonatúj közösséggel, feladatrendszerrel és elvárásokkal. Ha erre nem készül fel időben, a váltás rendkívül nehéz lehet. Ugyanakkor sok esetben egy-két héten vagy hónapon belül a szülő is szembesül a nehézségekkel: nyomaszthatják a gyermek felé támasztott elvárások, a sok háttérfeladat és a mindennapos megfelelési kényszer. Egyetlen szülő sem szeretné, hogy a gyermeke kudarccal kezdje az iskolát, ezért igyekszik mindent megtenni a sikeres indulásért, ami sokszor komoly terheket ró a családokra a hétköznapokban. Reggelente időben oda kell érni, ellenőrizni kell a táska tartalmát, a hegyes ceruzákat, be kell fedni a tankönyveket, össze kell pakolni a tornacsomagot, délutánonként pedig olykor együtt is kell tanulni a gyerekkel. Számtalanszor keresnek meg azzal a problémával, hogy nagyon nehezen megy a közös tanulás, mert a gyermeknek elakadásai vannak – ettől a pillanattól kezdve már a szülőnek is komoly kihívás az iskolakezdés. Szerencsére azonban bőven vannak olyan esetek is, amikor az első egy-két hónapos ismerkedési fázis után a gyerekek és a szülők is hamar megszokják az új helyzetet, és remekül alkalmazkodnak hozzá.
Mi okozhatja az évkezdés nehézségét?
A legnagyobb nehézséget általában a felkészületlenség okozza, kezdve azzal, ha esetleg nem ismerjük a gyermekünk valós képességeit. Ennek következtében előfordulhat, hogy nem választunk szerencsésen iskolát, vagy nem megfelelően döntünk az évhalasztásról, és a gyermek túl korán kerül az iskolapadba. Persze szeptember elsejétől is adódhatnak problémák, már pusztán abból kifolyólag is, hogy a családnak egy teljesen új napirendhez kell alkalmazkodnia. Fontos, hogy mindenki időben beérjen az intézményekbe, a szülők pedig a munkahelyükre. A gyerekek az iskolában számtalan új elvárással szembesülnek, amelyeket sokszor csak a szülők mentorálása és segítsége mellett tudnak teljesíteni. Ez a hétköznapi, alapvető terheléseken felül jelentkezik a családoknál: a házimunka, a gyermekek ellátása, nevelése és a saját munkahelyi feladatok elvégzése mellett az iskolai teendőkben is helyt kell állni. Sokszor otthonra marad a házi feladatok megoldása, a gyakorlás vagy az elmaradt órai munkák befejezése. Ilyenkor a gyermek már nyűgös, a szülő fáradt, és ez a szituáció nagyon sokszor konfliktusokban csúcsosodik ki. Amíg be nem áll egy hosszú távon is fenntartható, jól működő rendszer, addig ez bizony komoly nehézséget szokott okozni.
Hogyan lehetne ezt megkönnyíteni a gyerekek vagy akár a szülők számára?
A tudatos rendszerezettség mindig hatalmas segítséget jelent. Ahhoz, hogy az időpontokat, határidőket tartani tudjuk, és mindig hiánytalan legyen a felszerelés, érdemes például egy vizuális táblázatot készíteni. Ezt a hűtőre vagy az ajtóra kitéve mindenki könnyedén ellenőrizheti, hogy mikor hová kell pontosan odaérni, és mi az, amit nem szabad elfelejteni – legyen szó úszás cuccról, uzsonnáról, tornacsomagról vagy tankönyvekről. A közös tanulásnál pedig fontos aranyszabály, hogy egy ponton túl ne erőltessük, ha azt érezzük, nem működik. Az anya- és a pedagógusszerep teljesen különböző, így egyáltalán nem elvárható, hogy a kettő párhuzamosan, egyszerre jól tudjon működni. Egyetlen anyuka se érezze magát rosszul, vagy ostorozza magát amiatt, ha nem megy a közös tanulás a gyermekével; ez egy teljesen normális és általános jelenség. Ilyenkor érdemes a folyamatot minél hamarabb delegálni: ha az édesapának, valamelyik nagyszülőnek, keresztszülőnek vagy egy nagyobb testvérnek van rá kapacitása, adjuk át nekik a feladatot. Ha pedig ez családon belül sehogyan sem megoldható, akkor érdemes külsős tanárhoz, korrepetálásra vinni a gyermeket, nehogy a tanulás a szülő-gyerek kapcsolat rovására menjen.
Mitől kezd el szorongani a gyerek? Mik a tünetek, hogyan vehetjük ezt észre?
Már az első pillanattól szorongást okozhat maga a tény, hogy a gyermek egy új közösségbe kerül, ahol nemcsak a társak, de a pedagógusok is szokatlanok számára. A későbbiekben pedig az a megnövekedett felelősség nyomaszthatja, amihez az óvodás évek alatt nem feltétlenül szokott hozzá. Az iskolában rengeteg dolognak kell megfelelni: feladathelyzeteket kell megoldani, időre kell teljesíteni, oda kell figyelni a felszerelésre, és a legkülönbözőbb területeken kell megnyilvánulni. Emellett szembesülniük kell a saját kudarcaikkal is, miközben ezek ellenére sem hagyhatják abba a munkát, hanem folytatniuk kell a tanulást. A tünetek nagyon sokszor pszichoszomatikusak: fejfájás, gyomorfájás, hasfájás, hányinger, de akár hőemelkedés, lázas állapot is előfordulhat. Ezenkívül a gyermek viselkedése is nagyon árulkodó: ha reggelente indulás előtt sír, zokog, és könyörög, hogy ne kelljen iskolába mennie, az mind-mind jelzésértékű. Nagyon oda kell figyelnünk ezekre a szorongásos tünetekre, mert kezeletlenül akár depresszióhoz is vezethetnek.
Talán az óvodából érkező elsősöknek a legnehezebb ilyenkor beilleszkedni egy teljesen új közegbe. Őket hogyan tudjuk támogatni ezen az úton? Egyáltalán, hogy lehet őket felkészíteni erre a váltásra?
Minden évfolyamnak megvan a maga specifikus nehézsége, de abban igazad van, hogy az első osztály kezdete a legkritikusabb. Nagyon éles a váltás az óvodai és az iskolai elvárások között. Azok a gyerekek, akik erre nincsenek felkészítve, gyakran azt hiszik, hogy az iskola csupán egy izgalmas, új környezet lesz, de nagyjából olyan keretekkel, mint amit az óvodában megszoktak. Óriási csalódás szokott lenni, amikor kiderül, hogy az iskolában sokkal nagyobb a nyomás, viszont jóval kevesebb a szabadság, ez a megnövekedett terhelés pedig hamar kimeríti őket. Pontosan ezért, ha van rá lehetőség, mindenképpen javaslom az utolsó óvodai évben az iskola-előkészítő foglalkozásokat. Nálunk, a BagolykaLandban például kilenc hónapon keresztül készítjük fel az óvodásokat arra, hogy szeptemberben sikeresen tudják venni az akadályokat. Sokszor ugyanis nem elég, ha egy gyermek jó eszű és okos; az iskolakezdésnél egy sor más képességre is szükség van a helytálláshoz. Ha nem alakult ki kellőképpen az önkontroll, a feladattudat, a monotonitás- és a kudarctűrés, vagy éppen a szociális részképességek még gyengék, akkor hiába okos a gyermek, várhatóan nehézségekkel lesz tele az indulás. Egy jó iskola-előkészítő foglalkozás támogatja a gyermek idegrendszeri érését, és célzottan azokat a képességeket fejleszti, amelyek elengedhetetlenek lesznek az iskolai terhelés elbírásához.
A BagolykaLandban ti miben tudtok segíteni a gyerekeknek? Mikor van szükség szakmai segítséget kérni?
A BagolykaLandban komplex iskola-előkészítő foglalkozásokon keresztül segítjük a gyerekeket. Itt azokat a szociális kompetenciákat és részképességeket fejlesztjük, amelyek az iskolakezdésnél kulcsfontosságúak lesznek. Mindenre megfelelő időt hagyunk, hiszen ez egy folyamat, ami nem megy egyik napról a másikra. Pontosan ezért először mozgással és játékokkal kezdünk, majd szépen, fokozatosan szoktatjuk a gyerekeket az asztali feladatokhoz. Véleményem szerint az iskola-előkészítőnek nem az a feladata, hogy a tanítók helyett megtanítsa írni és olvasni a gyerekeket, hanem az, hogy felkészítse őket az iskolai terhek viselésére. Hogy tisztában legyenek az elvárásokkal, és legyen egy olyan biztos alapjuk – mind szociálisan, mind pedig a kognitív, gondolkodási folyamatokat tekintve –, amivel már meg tudnak birkózni a feladatokkal. Ha szükséges, a BagolykaLandban speciális fejlesztéseket is végzünk, csoportos vagy egyéni formában egyaránt. Amennyiben egy gyermeknél egy adott részképesség gyengébben funkcionál, érdemes az iskolakezdés előtt arra célzottan ráerősíteni; legyen szó mozgásfejlesztésről, szorongásoldó programról vagy kognitív fejlesztésről, a szakembereink pontosan tudnak segíteni.
Te hogy tapasztalod, mernek-e szakmai segítséget kérni a szülők vagy észre veszik-e, ha szükséges?
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt látom – és ennek nagyon örülök –, hogy a szülők egyre inkább mernek szakértői segítséget kérni. Ma már szerencsére ritkábban fordul elő, hogy internetes búvárkodás alapján, otthon próbálják megszervezni a fejlesztést. Ennek megvan az a hatalmas pozitív hozadéka, hogy sokkal jobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló időt. Nem telnek el feleslegesen hónapok vagy évek anélkül, hogy a gyermek megkapná a számára ideális, célirányos fejlesztést. A szülők is sokkal megnyugtatóbbnak és hatékonyabbnak találják, ha egy szakember jelöli ki az utat. Ma már szerencsére számos olyan fejlesztőfoglalkozás áll rendelkezésre, amellyel valóban érdemben tudunk segíteni, így mindenképpen azt javaslom, hogy a laikus próbálkozások helyett merjünk időben szakértői segítséget kérni, ha szükségét érezzük.
Mit tanácsolsz az iskolakezdő szülőknek, hogyan tehetik stresszmentessé ezt a tanévet?
Biztos vagyok benne, hogy teljesen stresszmentessé nem lehet varázsolni egyetlen tanévet sem. De talán nem is ez a fő cél, hanem inkább az, hogy az állandó, bénító szorongástól próbáljuk mentesíteni mind a gyermekünket, mind saját magunkat. Ehhez első lépésként érdemes a helyén kezelni az iskolai teljesítmény jelentőségét. Nyilvánvalóan törekedni kell arra, hogy a gyermek a lehető legjobbat hozza ki magából, de semmiképpen sem szabad túlstresszelni azt, hogy folyamatosan tökéletes eredményeket produkáljon. Szülőként magunkban is tudatosítani kell, hogy olykor belefér egy-egy rosszabb százalék vagy gyengébb jegy. Ez nem a gyermek személyiségét vagy az intelligenciáját minősíti, csupán azt mutatja meg, hogy az adott pillanatban, az akkori körülmények között hogyan tudott teljesíteni. Meg kell tanítanunk a gyerekeinket hibázni, és elfogadni a tényt, hogy hibázni ér. Hiszen a hibák pont abban segítenek, hogy megmutassák, miben kell még fejlődnünk. Nem kell tehát sem szülőként, sem gyerekként a görcsös, maximális teljesítményt hajszolni az iskolában. Arra viszont nagyon is érdemes törekedni, hogy beálljon egy rendszeres, jól fenntartható egyensúly a mindennapokban. Ehhez világos kereteket kell szabnunk, amelyeket aztán következetesen be is tartunk és tartatunk. Ha a családban mindenki tudja, hogy mire számíthat, sokkal könnyebb elviselni és menedzselni a hétköznapi terheket.
Hozzászólások