A 2022-es végzősök a jog jelen állása szerint nem kapják meg a diplomájukat a nyelvvizsga bemutatása nélkül. A diákok ezért petíciót indítottak.
A jogrendhosszabbítás a nyelvvizsga-mentességgel kapcsolatban csak azt mondja ki, hogy azok, akik 2021 augusztusáig záróvizsgáztak, továbbra is átvehetik az oklevelüket nyelvvizsga nélkül – mondta az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke.
Arról nincs szó, hogy a 2022-ben diplomázók is megkapják a diplomájukat a nyelvvizsga bemutatása nélkül.
Bár a 2020-as és az idei felmentés egy időre megoldotta az egyetemeken „bennragadt” diplomák problémáját, szakemberek szerint egyértelmű, hogy a felsőoktatásban tanulók nyelvtudásával (pontosabban annak hiányával) foglalkozni kell.
Tavaly majdnem 110 ezer diplomát állítottak ki az egyetemek a nyelvvizsgamentesség miatt.
Az első felmentést a járvány miatt rendelte el a kormány 2020-ban, a nyelvvizsgaközpontok és a nyelviskolák ugyanis jó időre bezártak. Egy évvel később hasonló indokok álltak a döntés mögött.
Idén közel 25 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények.
Nyelvvizsga-mentesség a 2022 nyaráig végző egyetemistáknak címmel indult petíció az amnesztia meghosszabbításáért.
Az aláírásgyűjtés indoklásában szerepel, hogy az amnesztia azokra a hallgatókra már nem vonatkozik, akik hét és nyolc féléves képzésben vannak és egyszerre kezdték el a tanulmányaikat azokkal, akik hat féléves képzésben vannak és így amnesztiával megkapták idén a diplomát.
2005 óta kötelező a diplomához a nyelvvizsga, azonban visszamenőleg 15 évre mindenki megkapta a diplomáját nyelvvizsga nélkül, aki 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett.
A fennálló járványügyi helyzetre való tekintettel követelik a rendelet meghosszabbítását a 2022-es évre is. A petíciót eddig több mint 2300-an írták alá, Budapest után a legtöbben Debrecenből.
Forrás: eduline.hu és peticiok.com










Hozzászólások