Ma van az Illetlenség világnapja. Hazánkban 2008-ban fogadták el szeptember 18-át a jó magaviseletre való felhívás dátumaként, ugyanis a hivatalos megnevezéssel ellentétben nem az udvariatlanságot dicsőítjük, hanem épp ellenkezőleg: a helyes magatartás kerül fókuszba. De mennyire vagyunk illemtudók? Milyen illemtani hibákba csúszik bele a többség a leggyakrabban? Mennyire számítunk udvariasnak európai viszonylatban és vajon felmentésnek számít-e, ha nem szánt szándékkal vagyunk modortalanok?
Az illemtan legalapvetőbb szabályait, mint például a napszaknak megfelelő köszönést, a kérem-köszönöm használatát vagy a tegezés-magázás helyes alkalmazását az első szocializációs közegben, a családban tanuljuk meg. Az alapok finomhangolását és az arra való építkezést már az oktatási intézmények végzik, így mire papírokkal a zsebünkben kikerülünk a nagybetűs életbe, jó eséllyel feltaláljuk magunkat bármilyen illemtani ismereteket megkövetelő helyzetben. Ennek ellenére rendre találkozunk olyan szituációkkal, amikor nem, vagy hibásan használják az emberek az alapvető(nek hitt) viselkedési szabályokat. Vegyük szépen sorban, mik is ezek az alapok:
Köszönés
A napszaknak, illetve a másik fél korának, rangjának megfelelő köszöntés belépéskor/ találkozáskor talán az illemtankönyvek legelső leckéje, az udvariasság alfája, a műveltségi téglafal alapköve. Ez a legáltalánosabb társadalmi érintkezési forma, ami rendelkezik egy fix szabályrendszerrel. Ha belépünk egy liftbe, vagy boltba, vagy bárhová, nekünk kell köszöntenünk a már bent tartózkodókat. Ha összefutunk valakivel (legyen az barát, vagy épp a főnökünk) akkor már picit komplikáltabb a helyzet, ugyanis nem mindegy, hogy ki indítja a köszönés-cunamit. Általában a férfi köszön a nőnek, a fiatal az idősebbnek, a beosztott pedig a főnökének.
Kézfogás
Nyilván koronavírus idején, ez a hazánkban kifejezetten népszerű köszönési forma picit veszíthet a fényéből, de a békeidőkre nézve nem árt tudni, hogyan is kell eljárni kézfogás esetén. Nem kötelező kezet nyújtani, viszont ha a másik fél kezdeményezi, udvariatlanság nem fogadni azt. Íratlan szabály, hogy kézfogáskor mindig a másik szemébe nézünk, ha más irányba réved el a tekintetünk, azzal bizony azt sugalljuk, hogy teljesen érdektelenek vagyunk a partnert illetően. Kézfogással egybekötött bemutatkozáskor a teljes nevünket célszerű mondanunk, még akkor is, ha a másik fél csak a becenevén, vagy épp csak a keresztnevén mutatkozik be. Ha van egy sokak által használt becenevünk, inkább tegyük hozzá, mintegy lábjegyzetként.
Tegeződés
Bátran kijelenthető, hogy mindenki került már élete során olyan szituációba, mikor kissé bizonytalanul tegezett/magázott valakit, mert nem tudta eldönteni, hogy az illető kora vagy épp rangja, mit is követelne meg az illemszabályok alapján. Ez egy meglehetősen képlékeny udvariassági passzus, ami sok átalakuláson ment át, mióta az illem, mint fogalom létezik. Három alappillére van annak, hogy ki ajánlhatja fel a tegeződést, ha ezeket betartjuk, talán nem lőhetünk mellé. Az idősebb kezdeményezheti a fiatalabb felé, nő a férfinek és főnök a beosztottnak javasolhatja, hogy mostantól elég lesz egy Szia! köszönésként. Hogy miért is képlékeny ez a szabály? Mert egy munkahelyen lehet, hogy a rang lesz a döntő és nem a nemi szerepek, de az is lehet, hogy egy idősebb férfi főnök ajánlja fel a pertut a fiatalabb hölgy kollégának. Tartja magát az a szabály is, hogy a tegeződés felajánlását illik elfogadni. Persze lehetnek olyan élethelyzetek, amikor ez kényelmetlenséget szül a még nem tegező félben, olyankor udvariasan lehet jelezni, hogy komfortosabb a magázás a mindennapi kommunikáció során.
Pontosság
A pontosság vagyis a pontosság hiánya talán az egyik legbosszantóbb illemtani hiba, amit egy másik emberrel szemben elkövethetünk. Az idő pénz- tartja a mondás, ha pedig más idejét raboljuk, akkor az ő értékes tevékenységeire szánt idejét kurtítjuk meg, szóval lehetőség szerint, törekedjünk a pontosságra. Persze adódnak mindenki életében olyan helyzetek, amikor bármit is tesz, nem ér oda a megbeszélt időpontra, olyankor a lehető leghamarabb jelezni kell a másik félnek, hogy ne ácsorogjon fölöslegesen egyik lábáról a másikra dőlve, ránk várva, hanem pár percig még sétáljon egyet, vagy igyon egy kávét.
Mobil
A mobilok lassan már a testünk részei lesznek, olyan gyakran és olyan sok mindenre használjuk őket. Telefonálunk, üzenünk, böngészünk, fotózunk, lépést számlálunk, kalóriát jegyzünk fel, egyszóval a telefonunkon keresztül éljük az életünket. Vannak azonban olyan szituációk, amikor nem illik elővenni a készülékeket. Az étkezőasztalnál, amikor társaságban eszünk, beszélnek hozzánk, kifejezetten udvariatlan dolog végig pörgetni a facebook hírfolyamunkat, vagy elindítani egy youtube-videót. Ezzel mentálisan teljesen kivonjuk magunkat a környezetből, pedig fizikailag még mindig ott vagyunk. Ha beszélnek hozzánk szintén az udvariatlanság non plus ultrája, ha a telefonunkon elkezdünk pötyögni, hiszen ignoráljuk a beszélgető partnerünket. Illetlenség belenézni a tömegközlekedési eszközön, vagy épp a váróban mellettünk ülő mobiljába. Lehet, hogy épp egy bizalmas beszélgetésben van benne, vagy olyan cikket olvas, amit amúgy nem kötne senki orrára, pláne nem egy idegenére.
Kérés és hála
Ha igénybe szeretnénk venni egy szolgáltatást, segítséget kérünk, vásárolnánk valamit, akkor a “Kérem” vagy a “Kérnék szépen” használata, majdhogynem kötelező. Ez jelzi azt, hogy megadjuk a másik félnek az alapvető tiszteletet azzal, hogy nem követelünk, vagy épp kötelezően elvárunk, hanem kérünk tőle valamit. Ha az a valami teljesült (szervírozta nekünk a kávét, vagy becsomagolta az óhajtott fél kiló kenyeret), akkor a kérésnek való elégtételt illik megköszönni. Kérem-Köszönöm! Két szó, és máris tisztelettudóbbak vagyunk.
Étterembe/szórakozóhelyre belépés
Hölgyeké az elsőbbség- tartja a mondás, de nem minden esetben! Étterembe, szórakozóhelyre mindig a férfi lép be elsőként. Ennek több oka is van. Egyrészt régen nem volt elképzelhetetlen, hogy egy kocsmában, vagy bárban repültek a székek, ha a hangulat a tetőfokára hágott. Másrészt ahol alkoholt szolgálnak fel és fogyasztanak, ott azért manapság is adódhatnak a bent tartózkodók között nézeteltérések, így a férfi azzal, hogy elsőként lép be a helyiségbe, megnézi, hogy biztonságos terepre hozta-e hölgy partnerét. Természetesen manapság jó eséllyel nem fog egy úriember sem repülő székekkel találkozni egy bárba belépve, de ez a szokás, bizony rendesen bebetonozta magát az illemtankönyvekbe.
A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni. Ezek alapvető dolgok, mégis, gyakran elfelejtjük alkalmazni őket, az illemtankönyvek szerint pedig a szabályok nem ismerete nem mentesít azok betartása alól, így nem lehet kibúvó egy-egy szorult helyzetben az, hogy sosem hallottunk az etikett ide vágó szabályáról.
Híres magyar udvariasság?
A ránk ömlő stressz, a szorongás és a teljesítménykényszer sajnos képes rombolni az emberekben rejlő udvariasságot. Talán ezért is végzett idén januárban egy, a CEOWorld Magazin által végzett nemzetközi felmérésen Budapest a harmadik helyen (50-es listából), már ami az udvariatlanságot illeti. Nem túl jó érzés, ugye? A többi magyar város nem szerepelt az említett listán, annak szűkössége okán sem, de vajon mi lehet a helyzet Debrecennel? Mennyire udvariasak itt egymással az emberek? Cívis sajátosság a kedvesség és az illemtudó magaviselet? Vagy pont ellenkezőleg? Talán egyszer erről is születik egy felmérés. Egy biztos: a jelenlegi bizonytalan helyzet, a járvánnyal terhelt mindennapok sajnos növelik a frusztrációt, szinte kivétel nélkül mindenkiben. Ezeknek az alapvető- és apró- dolgoknak az alkalmazásával viszont egy picit enyhíthetünk a mókuskerék okozta szorításon, az is elképzelhető, hogy kicsit elviselhetőbbé tesszük egy másik ember napját. És nem csak ma, az illetlenség világnapján. Legyen minden nap, az udvariasságé!
Hozzászólások