Miért jöttünk érettségi előtt elsősegélyversenyre? Bármikor kerülhetünk olyan szituációkba, mint amilyenekben itt a kárhelyeken – válaszolták a debreceni elsősegélynyújtó versenyen a Sport Ladies csapat tagjai, a DSZC Irinyi János Technikum versenyzői.
„Újraéleszti” a Magyar Vöröskereszt felmenőrendszerű Országos elsősegélynyújtó versenyét, mely a pandémia elmúlt két évében nem, vagy csak korlátozott módon valósulhatott meg. A Debrecen Területi Szervezetének fordulóját április 21-én a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tartották meg. 11 csapat nevezett a versenyre.
Összetett, soksérültes baleseti helyszíneken kellett az alapfokú elsősegélynyújtásnak megfelelő ellátást nyújtaniuk a csapatoknak. Megméretésre, gyakorlásra és tanulásra adott alkalmat a program, hiszen az egyes kárhelyeken a zsűri a fiatalok teljesítményét értékelve a helyes eljárásokat is ismertette.
– Hirtelen történt minden, szokatlan volt a szimuláció, de nagyon jól esett teljesíteni – mondták az első kárhely után a Sport Ladies csapat tagjai, a DSZC Irinyi János Technikum versenyzői. Ezen a ponton a szimulált baleset egy komoly tantermi verekedésből és annak következményeiből állt. Újraélesztést kellett alkalmazni, felismerni és ellátni epilepsziás rohamot, állkapocsficamot.
Összesen 3 kárhely és 2 elméleti állomás várta a csapatokat; életszerű helyzetekben kötöztek a fiatalok artériás, vénás vérzést, kezeltek áramütést szenvedett, gerincsérültet, elláttak félrenyelést, infarktusos beteget.
Az eredményhirdetéskor Dede György mentőtiszt a baleseti szituációban tapasztalt stresszre és annak kezelésére is kitért. Mint elmondta, próbálni kell nyugodtnak maradni, hiszen a helyszínen segítségre szoruló embernek nem tesz jót, ha azt érzi, hogy nagy a baj.
Általános iskolai kategóriában a Debreceni Egyetem Kossuth Gimnáziumának és Gyakorló Általános Iskolájának korosztályos csapata, a Kötözött sonka nevű társaság lett az első. Középiskolai kategóriában pedig a Delta Team „fedőnevű” csapat, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai érték el a legmagasabb pontszámot. Mindkét csapattal találkozunk a Magyar Vöröskereszt Megyei elsősegélynyújtó versenyén egy hónap múlva.

A Magyar Vöröskereszt Felmenőrendszerű Országos Elsősegélynyújtó Versenye Debrecen területi fordulójának eredményei:
Gyermek (általános iskolai) kategória:
- Kötözött Sonka nevű csapattal a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Gyakorló Általános Iskolája
- Svetits Katolikus Általános Iskola
- Debreceni Vöröskeresztesek 2022 nevű csapattal a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI
- MENTŐ-Angyalok nevű csapattal Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és AMI
- Kinder Kommandó nevű csapattal Epreskerti Általános Iskola
- Vöröskeresztes Lovagok nevű csapattal Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
Ifjúsági (középiskolai) kategória:
- Delta Team: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium
- D-szekció nevű csapat: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Gyakorló Általános Iskolája gimnáziumi
- Életmentők: Szent László Gimnázium és Technikum
- Svetits Katolikus Gimnázium
- Sport Ladies: DSZC Irinyi János Technikum
Forrás: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
Hozzászólások